Helyi közélet

2014.11.21. 19:12

Műtétek modernebb technikával

Debrecen, Nagyvárad - Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó műtéteket végezhetnek a Klinikai Központban egy HURO pályázat részeként vásárolt eszközökkel.

Debrecen, Nagyvárad - Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó műtéteket végezhetnek a Klinikai Központban egy HURO pályázat részeként vásárolt eszközökkel.

Az egészségügyi kockázatok megelőzése Nagyváradon és Debrecenben csúcstechnológiával felszerelt műtők révén” című, az Európai Regionális Fejlesztési Alap által támogatott 2,2 millió eurós összköltségű pályázatban a projektvezető Nagyváradi Polgármesteri Hivatal partnereként működött közre a Debreceni Egyetem. A Klinikai Központban 500.000 Euró értékben vásároltak a betegellátás színvonalát növelő high-tech eszközöket.

A pályázat zárásaként tartott sajtótájékoztatón Papp Csaba, Debrecen HURO tanácsnoka kiemelte: a HURO programokban a 2014-2020-as ciklusban 200 millió Euró áll majd rendelkezésre a határmenti magyar-román megyék fejlesztéseire. A nemzetközi együttműködések fontosságát Debrecenben az is mutatja, hogy a város külön tanácsnoki pozíciót hozott létre erre – mondta el Papp Csaba.

Páll Dénes egyetemi tanár, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Főigazgatói Kabinetjének tagja hangsúlyozta, hogy a 70 kilométeres távolság és az országhatár ellenére Debrecen illetve Nagyvárad az ilyen pályázatok révén még közelebb kerül egymáshoz. A professzor részletezte, hogy a Klinikai Központban öt területen - a gyermeksebészeten, az anesztezológián, az érsebészeten, a kardiológián és a szívsebészeten - valósult meg eszközfejlesztés és műszerbeszerzés a pályázat révén.

A Klinikai Központban a szívsebészeten új monitorok, a központi intenzív osztályon pedig mobil ultrahang segíti a munkát, utóbbival évente 1300 beavatkozást is végezhetnek az orvosok. Speciális ultrahang került a kardiológiára és az érsebészetre is, valamint a gyermeksebészetre egy olyan laparoszkópos torony, amivel a korábbi öt éves korhatár helyett újszülötteket is operálhatnak „kulcslyuktechnikával”. Az úgynevezett broncho-fiberoscopok a mellkasi műtétek során a szelektív intubálást könnyítik meg, biztosítva az egyik tüdőfél izolált lélegeztetését, miközben a másik tüdőfélen az operáció történik.

Cristian Delcea projektmenedzser a romániai fejlesztésekről szólva arról tájékoztatott, hogy a nagyváradi városi kórházban teljesen átépítették, és az európai standoknak megfelelően felújították a műtőblokkot. A modern műtőket az év végéig olyan eszközökkel szerelik fel, amelyek műtét közben a legkomplexebb felvételek készítésére is alkalmasak.

- unideb.hu -


Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó műtéteket végezhetnek a debreceni klinikákon azokkal az eszközökkel, amelyeket a Magyarország-Románia Határon Átnyúló Együttműködési Program (HURO) keretében vásároltak 500 ezer euró (több mint 150 millió forint) európai uniós forrásból.


Debrecen, Nagyvárad - Kisebb fájdalommal, gyorsabb gyógyulással járó műtéteket végezhetnek a Klinikai Központban egy HURO pályázat részeként vásárolt eszközökkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában