Helyi közélet

2014.11.28. 13:12

Jegyzet: A kirakó darabjai

<em>Tegnap minimum kettő helyen hangzott el megyénkben, hogy vissza kell adni a munka becsületét</em>. <strong>Barak Beáta jegyzete</strong>.

Tegnap minimum kettő helyen hangzott el megyénkben, hogy vissza kell adni a munka becsületétBarak Beáta jegyzete.Jómagam Hajdúnánáson hallottam, ahol egy meglévő üzem bútorgyártó részleggel bővült. A foglalkoztatottak háromnegyede megváltozott. A cég adok-kapok viszonyt alakított ki: az említett dolgozóknak munkát ad, cserébe állami támogatást kap. Sok éve egy régi kamuhirdetés kapcsán eszméltem, egy süket, vagy fél lábára béna ember mi mindent el nem követ, hogy munkát végezhessen: otthoni gyöngyválogatás ígéretével sokakat megszabadítottak néhány ezer forint előlegtől. Ez valós történet, de szerencsére az is, hogy azóta fellendült a hendikepes munkavállalók foglalkoztatása. Miért is ne dolgozhatna egy hallás- vagy mozgássérült varrodában, sőt a korszerű gépparkkal felszerelt bútor­gyár is meg tud tartani egy megváltozott munkaképességű embert – nem is egyet, több mint 3 ezret. A munkaerőpiac kirakóján mindenkinek kell egy hely, mert az ember addig él, ameddig hasznosnak érzi magát. „A világnak őrá is szüksége van?” – idézte a polgármester a naivakat. Azt mondják, méltósággal kell viselni a bajokat. A munka pedig méltóságot ad.

- Barak Beáta -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában