Helyi közélet

2014.11.14. 12:16

A kutya mint szociális katalizátor

Debrecen - A Csodakutya Alapítvány állatasszisztált terápiákat tart a rászorulóknak.

Debrecen - A Csodakutya Alapítvány állatasszisztált terápiákat tart a rászorulóknak.

"A terápia tapasztalatait összegezve elmondható, hogy pozitív változások történtek minden gyermek szociális fejlődésében, javult a mozgáskoordináció ” - így értékelte egy gyógypedagógus azokat az órákat, amelyeket az általa is segített 18 év alatti gyermekek és fiatalok a csodakutyák közelében töltöttek.

A debreceni Csodakutya Alapítvány élményterápiák szervezésével foglalkozik saját terápiás szobájában, illetve fejlesztő foglalkozásokon. 2 megyében, 9 terápiás kutya, valamint felvezető párosa, 7 terápiás kutya tanonc, 4 kutyakiképző és közel 30 önkéntes, együttműködve egészségügyi, szociális, gyógypedagógiai intézményekkel és civil szervezetekkel.

Célcsoportjuk a sajátos nevelési igényű gyermekek és fiatal felnőttek, tanulásban, értelmileg akadályozottak, autizmus spektrumzavarral élők, súlyosan-, halmozottan sérültek vagy egyéb, például szorongásos bajokkal küzdők.

Motivál

Csütörtöki bemutatkozó sajtótájékoztatójukon megtudtuk, hogy a terápiás kutya az állatasszisztált fejlesztő foglalkozásokon motivál, mint egy szociális katalizátor, segít a figyelem fenntartásában, fókuszálásában, együttműködésre késztet, eltereli a gondolatot a fájdalomról, betegségtudatról, szenvedésről, bátorságot ad, kommunikációs akadályokat segít leküzdeni, személyiségfejlesztő, sokoldalú hatást gyakorol a gyermekek és felnőttek egész személyiségére.

A szervezet a MOL Új Európa Alapítványának támogatásával, mintegy 1,5 millió forint támogatásból a 2014-15-ös tanévben 156 súlyosan sérült gyermek és családjaik életét változtatja meg jelentősen - hangzott el.

HBN


A terápia várható hatásai:

Motiváló erő - cselekvésre, tanulásra -, személyiségfejlesztő, szociális-, érzelmi-, értelmi-, akarati képességek fejlődésére hat, a konfliktuskezelési képesség, empátia, empatikus készség javul, segíti a társas kapcsolatok kialakulását, fenntartását - csökkenti a hospitalizációt - javítja az önértékelést - segíti a figyelemkoncentrációt - fokozza a kommunikáció- és a beszédfejlődést - segíti a kontaktusteremtést.


Eddigi eredmények, tapasztalatok a szülők, illetve a csoportvezető gyógypedagógusok leírásai alapján:

  • „örömömre szolgál, hogy elértetek végre ide a kisfiamékhoz a kutyusokkal. Remélem sok szeretetben lesz részetek”
  • „A gyermek rögtön rajzolt egy elképzelt kutyáról egy színes képet, s ebben az a csodálatos, hogy eddig csak fekete-fehérben rajzolt mindent, s most nagy örömmel színezte.”
  • „Nagyon ritkán, nagyon nehezen lehet rávenni az olvasásra, Zsömi kérésére szinte gondolkodás nélkül olvasni kezdett.”
  • „Halmozottan sérült gyermekem Dömével tette meg az első lépéseit.”
  • „A súlyosan-halmozottan sérültek csoportjában gyermekeink mindig nagy örömmel és izgalommal várják Döme kutyát. Gyermekeink sikeres fejlesztéséhez nagy fokban hozzájárultak ezek a rendszeres foglalkozások. Ez azért számíthat óriási mértékűnek, mert néhány évvel ezelőtt ezeket a gyerekeket még hivatalosan is képezhetetlennek minősítették. A négy év tapasztalata alapján biztos vagyok benne, hogy gyermekeink fejlesztéséhez rendkívüli módon hozzájárult a kutyaterápia. Bízzunk benne, hogy nem szakad meg ez a folyamat és az elkövetkezendő években is részesülhetünk ebben a nagyszerű terápiában.”
  • „A terápia tapasztalatait összegezve elmondható, hogy pozitív változások történtek minden gyermek szociális fejlődésében, javult a mozgáskoordináció.”

  • Ezek is érdekelhetik

    Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában