Helyi közélet

2014.10.06. 10:52

Új D.A.D.A-oktatók Hajdú-Bihar megyében

Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság állományából két rendőr szerzett a D.A.D.A és ELLEN-SZER programok oktatására jogosító képesítést.

Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság állományából két rendőr szerzett a D.A.D.A és ELLEN-SZER programok oktatására jogosító képesítést.

A Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon 2014. szeptember 30-án öten tettek sikeres vizsgát a rendőrség biztonságra nevelő iskolai programjaiból.

A – Dr. Juhász Zoltán r. alezredes a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési osztályvezető által vezetett – vizsgabizottság előtt többek között a Létavértesi és a Nyírábrányi Határrendészeti Kirendeltség rendőrei Mester Zsuzsanna r. hadnagy és Mikula Mária r. főhadnagy is számot adtak megszerzett tudásukról.

A két új oktató is bekapcsolódott 2014. októberétől a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén – a programban résztvevő – 10 általános iskolában folyó D.A.D.A. képzésbe, melynek elsődleges célja, hogy a gyermekek ne váljanak sem bűncselekmény áldozataivá, sem elkövetőivé.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában