Helyi közélet

2014.10.18. 12:58

Színes programokkal az esélyegyenlőségért

Debrecen - A BIT Egyesület által megrendezett Esélyegyenlőségi Napon középiskolások ismerhették meg a fogyatékkal élők mindennapjait.

Debrecen - A BIT Egyesület által megrendezett Esélyegyenlőségi Napon középiskolások ismerhették meg a fogyatékkal élők mindennapjait.

Az egyesület megalakulása óta szociális, lelki, közösségi támogatás formájában nyújt segítséget, keresztyén értékrend alapján. Céljuk a jövő szociális szakembereinek kinevelése, a munkaerő-piaci szempontból hátrányos személyek esélyeinek növelése.

A „Civil-utca 2. nap” elnevezésű, pénteken megrendezett program során a látogatókat fogyatékkal élőkkel, valamint önkéntességgel foglalkozó szervezetek fogadták. A Revita Alapítvány Re-Cikli Műhellyel, azaz kerekesszék pályával, a Fehérbot Alapítvány segítő kutyákkal várta az érkezőket.

A helyszíni programokon túl – véradás, slam poetry bemutató, táncbemutató, Keleti Membrán és a Csillag Születik tehetségkutatóból ismertté vált Borsy Ádám kerekes székes előadó koncertje – Geocaching is fogadta a kilátogatókat. Ennek keretében az alakuló csoportok több állomáson keresztül ismerkedhettek a belvárossal.

HBN-BL

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában