Helyi közélet

2014.10.10. 17:10

Az Isten embere: bemutatták a DTV új filmjét

Debrecen - Mindszenty József bíboros nagy hatású észak-amerikai útjairól készített három részes filmet a Debrecen Televízió.

Debrecen - Mindszenty József bíboros nagy hatású észak-amerikai útjairól készített három részes filmet a Debrecen Televízió.A magyar katolikus egyház talán legnagyobb 20. századi alakja, Mindszenty József először 1947-ben látogatta meg az Észak-Amerikába kivándorolt és ott letelepedett magyarokat, majd több mint negyed évszázaddal később, 1973-ban és 1974-ben is járt a földrészen.

A bíboros útjait mutatja be a Debrecen Televízió három részes filmsorozata, Az Isten embere, amelynek a Szent József Gimnázium dísztermében volt a bemutatója. Az egyenként közel félórás epizódok forgatási munkálatai 2013. októberében kezdődtek. A jeleneteket ötven helyszínen rögzítették, forgott a kamera Észak-Amerikában, Kanadában és Budapesten is. A filmekben megszólaló, Mindszentyvel egykoron Amerikában találkozó emberek elmondják, a bíboros látogatását örök emlékként ma is szívükben hordozzák. Egyöntetűen úgy vélik, hogy a bíboros látogatása olyan lökést adott az ottani magyar közösségeknek, hogy az több évtizedre segítette megőrizni az összetartozásukat.

Kollarik Tamás, a Médiatanács tagja elmondta: október közepén rendezik meg az első Magyar Filmhetet, melyen a Debrecen Televízió öt filmjét mutatják be. Bosák Nándor megyéspüspök hangsúlyozta, folyamatban van Mindszenty bíboros boldoggá avatásának előkészítése. Ehhez olyan információkat gyűjtenek, amelyek kézzelfoghatóvá teszik az ő életszentségét; ehhez járulhat hozzá a DTV filmje is.

Széles Tamás rendező, a Debrecen Televízió ügyvezetője kiemelte, a DTV munkatársai az elmúlt tizenöt évben hetvennégy filmet készítettek, ebből is látszik, hogy egy olyan műhely jött létre Debrecenben, mely a filmkészítésben is jelentős teljesítményre képes. A filmet először a Duna Televízióban, majd a Debrecen Televízióban is láthatják a nézők.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában