Helyi közélet

2014.09.27. 19:14

Önkormányzat 2014 - Fidesz: az állam adná az önrészt az önkormányzatok uniós pályázataihoz

Budapest, 2014. szeptember 27., szombat (MTI) - A Fidesz a központi költségvetésből nyújtana forrást az önkormányzatoknak az európai uniós pályázatokhoz szükséges önrész előteremtésére - közölte a nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Budapest, 2014. szeptember 27., szombat (MTI) - A Fidesz a központi költségvetésből nyújtana forrást az önkormányzatoknak az európai uniós pályázatokhoz szükséges önrész előteremtésére - közölte a nagyobbik kormánypárt ügyvezető alelnöke szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

Kósa Lajos elmondta: a cél az, hogy az uniós pályázatokon való részvétel még egyszer ne adósítsa el úgy az önkormányzatokat, ahogy a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején.

Hozzátette: a programok így a pályázatok minősége alapján valósulhatnak meg, és nem attól függően, hogy melyik önkormányzat tudja előteremteni az ahhoz szükséges önrészt, melyik kap hozzá hitelt.

A 2014-2020-as uniós támogatási időszak kiemelkedően fontos programokat tartalmaz az önkormányzatok számára, ezért lényeges, hogy olyan önkormányzatok álljanak fel, amelyek "képesek, tudnak, hajlandóak együttműködni azzal, amit a kormány és a parlament meghatározott, mint fejlesztési programot" - jelentette ki a fideszes politikus.

"Ha valaki nem azért akar önkormányzati választást nyerni, hogy az adott településen fejlesszen, az emberek életét könnyítse, hanem egyfajta politikai végvárat épít, amiből az országos politikai küzdelmeket indítja, az rossz úton jár, hiszen azzal az együttműködés sokkal nehezebb" - fogalmazott Kósa Lajos.

Beszámolt arról is, hogy október elején kilenc pályázatot indítanak, részben az önkormányzatok számára a hazai fejlesztési források terhére, mivel az operatív programokat Brüsszel még nem fogadta el.

Ezek között fiatal vállalkozók támogatására 4 milliárd forintos kerettel indul pályázat, az atipikus foglalkoztatás segítésére szintén 4 milliárd forintos kerettel. A kisgyermekek nevelési intézményeinek támogatására 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre, és további 1 milliárd forintra pályázhatnak az önkormányzatok ezen intézmények dolgozóinak képzésére - sorolta.

Az önkormányzatokon keresztül nyújtanának 5 milliárd forintot kis- és közepes vállalkozásoknak eszközbeszerzésre és kapacitásbővítésre, a 25 év alatti munkavállalók támogatására pedig 36 milliárd forintos keretet határoztak meg - fűzte hozzá.

A politikus a Zoltai Gusztáv kormányzati tanácsadói szerepét firtató kérdésre úgy felelt: "Zoltai Gusztáv kinevezése a Fidesz kormányzati működésének egész idejét tekintve valószínűleg a legmerészebb személyzeti döntés". Hozzátette: óriási meglepetést váltott ki nemcsak a Fideszben, hanem a zsidó közösségen belül és a kormánypárt ellenfeleinél is. Kockázatos lépésnek ítélte, mint mondta, olyan, mint 19-re lapot kérni.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szeptember 9-én, a zsidó kerekasztal után erősítette meg, hogy felkérte Zoltai Gusztávot, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) volt ügyvezető igazgatóját, hogy "vitás kérdésekben" adjon tanácsokat neki. Zoltai Gusztáv 1991-től volt a Mazsihisz ügyvezető igazgatója, 2014. április 9-én mondott le tisztségéről.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában