„Még mindig az tesz boldoggá, ha játszom” - Interjú Sárközi-Nagy Ilona színésznővel

Debrecen - A színésznő két komolyabb szerepet követően ma már a társulat tagja.A kaposvári Csiky Gergely Színházban eltöltött öt év, majd a Radnótiban és a Szkénében tett rövidebb kirándulás után kapott meghívást a debreceni Csokonai Színházba Sárközi-Nagy Ilona. Először Jablonczay Lenkeként láthatták a cívisek a Régimódi történetben, majd két komolyabb szerepet követően ettől az évadtól a társulat tagja és ma már játszik az Istent a falra festeni című keserédesben, az évad első bemutatójában. Pályája eddigi állomásairól kérdeztük.

Egyenes utad vezetett a színészethez? Volt benne családi örökség vagy komoly gyerekkori indíttatás?

Sárközi-Nagy Ilona: Gyerekkoromtól kezdve késztetést éreztem, hogy színházzal foglalkozzam. Aztán – már nagy kamaszként – játszottam egy filmben. Akkor megijedtem, hogy nem is vagyok elég erős hozzá. Lelkileg. De végül csak itt kötöttem ki: akármennyit gyötröm magam közben, mégiscsak az tesz boldoggá, ha játszom.

A kaposvári főiskola után a Csiky Gergely Színházhoz szerződtél. A Három nővér, az Ahogy tetszik, az I. Erzsébet, A falu rossza mellett bőven lehetne sorolni a darabokat, amelyekben játszottál. Miért váltottál?

Sárközi-Nagy Ilona: Ez elég összetett. Amikor én odakerültem, akkor még Babarczy László volt az igazgató. Ő volt az osztályfőnököm is, s bár azt mondta, nálunk nincs ilyen titulus, minket ez nem tántorított el attól, hogy úgy kezeljük, szeressük, féljük mint legfőbb mesterünket. Ő szerződtetett a színházhoz. Aztán nyugdíjba vonult, és négy aktív évad alatt, amit ott töltöttem négy igazgatóm volt. Egy sebesült, zaklatott társulat lett a kaposvári. Nehéz volt elválni, mert rengeteget köszönhettem az ottaniaknak, pincétől a padlásig mindenkinek. Ennek dacára, amikor felmerült, hogy folytassam a munkát, már nem volt olyan erős a vágy bennem, hogy visszamenjek. De legfőképpen nem tudtam elképzelni, hogy az egyéves kisfiamtól kétszáz kilométerre dolgozzak.

A Radnótiban nem merült fel, hogy maradj, vagy téged vonzott a független lét?

Sárközi-Nagy Ilona: Részben mind a kettő igaz: vannak utak, amik nem tudnak találkozni, és vannak élethelyzetek, amikből érdemes továbblépni. Tanulságos volt, és nem bántam meg az eltöltött időt. Egyébként még most is játszom ott.

Hogy kerültél Debrecenbe?

Sárközi-Nagy Ilona: Már nem emlékszem, pontosan mikor, de egyszer csak ott ültem Ráckevei Annával és Gemza Péterrel, egy kávézóban, a Színművészeti Egyetem mellett, mert kerestek egy lányt, elsősorban a Régimódi történet Lenkéjére, de egyébként is, szerettek volna a társulatba egy ilyen karakterű színésznőt. Akkor azt mondtam: próbáljuk ki egymást, ha lehet, hiszen elég nagy falat lenne, csak úgy, fejest ugrani egy számomra ismeretlen város ismeretlen társulatába. Nem zárkóztak el tőle, de bőven hagytak időt, hogy azt gondoljam: már nem fognak visszahívni. Aztán mégiscsak csörgött a telefon, majd miután bemutattuk a Régimódit, még kétszer hívtak. Ezekből lett az Iokaszté királyné és az Istent a falra festeni. Most pedig már itt vagyok.

Hogy látod, van-e lehetőség igazi műhelymunkára? Arra, hogy az előadások készítése közben alakuljon ki egy eredeti, egységes színházi nyelv, amelyre a darabok épülhetnek, amelyre egy társulat alapozhatja a működését?

Sárközi-Nagy Ilona: Kaposvárról jövök, az a fajta színházi nyelv, amit Babarczy tanár úr kialakított, belém ivódott. Ezen nevelkedtem, még ha sajnos csak a végéből csíptem el valamennyit, akkor is. De ez a néhány év, amit szabadúszóként eltöltöttem, megmutatta, hogy egy-egy értékes produkció is képes összekovácsolni úgy az embereket, hogy igazi műhelymunka alakuljon ki. Úgy látom, ahhoz, hogy ez létrejöhessen, az szükséges, hogy az alkotók valódi kérdéseket fogalmazzanak meg és ezeket a kérdéseket kompromisszumok és mindenféle megfelelési kényszer nélkül bátran feszegessék. A jó színészi játék is ebből fakad, és fontos, hogy legyen egy megbízható rendező, aki szinte észrevétlen tereli a megfelelő mederbe az előadást. Drukkolok – most már azt mondhatom – magunknak, hogy ne csak a szándék, az eredmény is ezt tükrözze.

HBN