Helyi közélet

2014.09.30. 12:43

Akinek sokszor kitették a szűrét

Derecske - A derecskei Porkoláb Ferenc szűrrátét-készítő immár a Népművészet Mestere.

Derecske - A derecskei Porkoláb Ferenc szűrrátét-készítő immár a Népművészet Mestere.A szűrrátét nagyváradi mesterek leleménye, két anyag összedolgozása a lényege. E díszítés a varrógép megjelenése óta kezdte meg térhódítását, és szinte kiszorította a kézi hímzést mint szűrdíszítést, már azt is igen kevesen végzik. A szűrrátétezés kihalófélben lévő szakma, a mesterei már egykor is más elfoglaltság után néztek, amikor kiment a divatból a szűr; felvédő, párna, asztali futó, táska készült helyette, ugyanabból az anyagból más használati tárgy.

A mesterek próbáltak egyedi formavilágot kialakítani, hogy összetéveszthetetlenné tegyék munkájukat. Szív, virágok, növények, levelek stilizált formája a legkedveltebbek közé tartozik, a bihari részen pedig a szegfű.

A derecskei Porkoláb Ferenc munkáiban a dohánylevél dominál. Alkotásaiért idén megkapta a Népművészet Mestere címet.

Fejben összeállt

Derecskén korábban több tudója is élt ennek a mesterségnek, Porkoláb Ferenc még ismerte, látta, hogyan dolgozik az egyik utolsó mester, Erdei Lajos, s annak testvére Piroska. Porkoláb Ferenc édesanyja többször besegített Piroska munkájába, ez adhatta az ihletet a későbbiekben: 1979-ben jött a sugallat, hogy kipróbálja. Az elv megtanításában Szatmári Ibolya muzeológus és a Konyáron élő Nagy Gyula szűrrátétkészítő népi iparművész segített - aki barátjának tudta, és tanácsaival sokáig ellátta -, az első szűrt másodikos kisfiára méretezte. Ezt követően, megszűnéséig a háziipari szövetkezetben volt bedolgozó.

- Amikor fejben összeállt a módszer, 2003-ban elkészítettem az első igazi felnőttre való szűrt, ami néptáncos ismerősömé lett. Az alkotás a mezőkövesdi hímzőpályázaton is helytállt, két különdíjat érdemelt ki - fogalmazott az iparművész.

Szakmáját tekintve egyébként üvegező és képkeretező, de dolgozott mozigépészként és fűtőként is. A "szűrözés" a hobbi, amelyet nagy szeretettel csinál. Kilenc szűrt varrt eddig, tavaly az utolsó az EMMI első díját nyerte el egy pályázaton.

A régi szűrszabó mesterséget feltámasztó férfi főleg Erdélyből szerzi be az alapanyagot, emellett Cegléden is található szűrposztó. Majd következik a szerkesztés, a rajzolás és az elmélyült, sok órán át tartó munka.

- Amióta nyugdíjba mentem, az teszi ki az időmet, hogy értemegyek a két unokámért, valamint vásárokra, bemutatókra járok. Vannak érdeklődők a szakma iránt, szerencsére ketten is ellesik tőlem a fortélyokat. Legutóbb Kecskeméten tették ki a szűrömet; elhívtak egy bemutatóra, ahol osztatlan sikert arattam. Nagyon szeretem csinálni. Úgy, ahogyan az életben semmi, ez sem megy szeretet nélkül.

HBN-BB


A mester pályája röviden

1996 óta tagja a Derecskei Kézműves Körnek, majd később a Derecskei Díszítőművész Körnek.

2000 óta tagja a Bihari Népművészeti Egyesületnek.

2001-ben Népi Iparművész címet érdemelt ki.

2014-ben lett a Népművészet Mestere.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában