Helyi közélet

2014.08.25. 18:09

Tarolásra készül a Fidesz

Debrecen - Új fejlesztési irányokról beszélt kampányindítóján Papp László.

Debrecen - Új fejlesztési irányokról beszélt kampányindítóján Papp László.

A polgármesteri pozíció mellett mind a 24 körzetet szeretné megnyerni a Fidesz-KDNP Debrecenben – jelentette be hétfő délutáni sajtótájékoztatóján dr. Papp László, a pártszövetség polgármesterjelöltje. Úgy fogalmazott, erre az elmúlt négy év munkája feljogosítja őket. Papp László arról beszélt, hogy megválasztása esetén az új ciklusban a városfejlesztési politikáról a gazdaságfejlesztésre helyeződik a hangsúly. Azt mondta, új szövetséget kínál a vállalkozásoknak, munkahelyeket és ezeket elősegítő beruházásokat ígért. Hozzátette, a következő uniós pénzügyi ciklus nyújtotta lehetőségeket maximálisan szeretnék kihasználni.

A sajtótájékoztatón elhangzott, a Fidesz a körzetek harmadában új jelölteket állít. Széles Diána kampányfőnök, aki egyébként maga is jelölt, azt mondta, a következő időszakban beszélgetni szeretnének a választópolgárokkal, s ezt követően mutatják majd be programjukat.

HBN


A Fidesz-KDNP jelöltjei:

1. választó kerület (vk.): Becsky István, 2. vk.: Papp Viktor , 3. vk.: Jámbor Ferenc, 4. vk.: Nagy Sándor, 5. vk.: Pankotai László, 6. vk.: Danku Attila, 7. vk.: Kovács István, 8. vk.: Czellér László, 9.vk.: Komolay Szabolcs, 10. vk.: Szabó Gyula, 11. vk.: Orosz Ibolya Aurélia, 12. vk.: Csaholczi Attila, 13. vk.: Ary Petronella, 14. vk.: Varga András, 15. vk.: Széles Diána, 16. vk.: Barcsa Lajos, 17. vk.: Papp Csaba, 18. vk.: Kiss Sándor, 19. vk.: Mazsu János, 20. vk.: Fodor Levente, 21. vk.: Korbeák György, 22. vk.: Hernádi Zoltán, 23. Szilágyi Zoltán, 24. Balázs Ákos

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában