Helyi közélet

2014.08.28. 10:54

Égig érő hangjáték

Debrecen - Az óriás teret betöltő zene is egyetlen fejben születik.

Debrecen - Az óriás teret betöltő zene is egyetlen fejben születik.

Két és fél hét alatt összesen 64 hangszer koordinációjával született meg az a 15 perces szimfónia, amely a 45. virágkarnevált lezáró tűzijáték alatt hangzott el. A debreceni zeneszerző, Fitos Viktor örömmel végezte a kitartást és koncentrációkészséget próbáló feladatot. Jórészt kiszaladtak kezéből a dallamok, egyetlen egyszer akadt el.

– Szerda tíz órára stúdióba hívtam a zene teljes második részéhez a zenekart, de reggel ötkor még tervek nélkül, kétségbeesetten ültem a zongora előtt. Nemhogy az utolsó kürt nem volt meg, hanem egyáltalán nem volt téma. Aztán reggel 9-kor már nyomtattam a kottát, amit egy kávét követően a zenészek elé tehettem a felvételen.

A szimfónia szabadsága

A helyi alkotót Bódor Edit, a karneválért felelős, Főnix Rendezvényszervező Kft. ügyvezetője kereste meg, miután ajánlották neki. – A rendezők belehallgattak a referenciaanyagaimba, majd elmondták az elvárásaikat. Kérték, induljon a 23. zsoltárral, ami egyben a Légy jó mindhalálig nyitánya is, ezt Bíró Gergő énekelte fel.

Elvárás volt még, hogy megjelenjen a műben a Tankcsapda Loki-indulója, Jantyik Zsolt Debrecen dala és Kiss Tamás, Debrecen-köszöntő című verse. Utóbbi, Balla Melinda hangján felcsendülve nyitotta a karneváléji gálát. Ezek vegyítéséből kellett komponálnom a 15 perces szimfonikus muzsikát – vázolta a zeneszerző.

– Élveztem a munkát. A musicalek és popdalok készítésében, amelyekkel jelenleg foglalkozom, vannak korlátok: rádióbarátnak kell lennie és viszonylag behatárolt a refrén helye, ideje. E hősies zenében, az instrumentális részekben, kiélhettem magam. Mivel az augusztus 11-ei fővárosi sajtótájékoztatón már be szerettek volna mutatni egy részt, a dal első felét véglegesre kellett formálni. Reggel tíztől este tízig a stúdióban vettük fel az első hét és fél percet, éjszaka pedig írtam a második felét – mondta, hozzátéve: 9 élő és 55 digitális hangszert koordinált.

HBN-HABE

A cikk folytatása a Napló csütörtöki számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában