Helyi közélet

2014.08.29. 13:07

Az alkalmassága nem volt kérdéses

Debrecen - Tizenkilenc plusz kettő előterjesztést tárgyaltak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen.

Debrecen - Tizenkilenc plusz kettő előterjesztést tárgyaltak a képviselők a csütörtöki közgyűlésen.

Egy sürgősségi előterjesztéssel kezdte a munkát a testület. Racsmány Gyula vagyonkezelési osztályvezető javaslatára az önkormányzat 11, összesen 1200 négyzetméter alapterületű, a Régi Városháza épületében lévő, valamint egy-egy Simonffy utcai pavilont és irodát adott vagyonkezelésbe szeptember 1-jétől 20 évre a Cívis Ház Zrt.-nek. Az indoklás szerint folyamatosan jelentkeznek érdeklődők a helyiségek bérbevételére (a Cívis Háznál, mert nem tudják, hogy nem hozzájuk tartozik – a szerk.), de még nem sikerült azokat bérbe adni.

Szathmári Károly szocialista képviselő felszólalásában arra figyelmeztetett, fontos lenne, hogy – akár a piaci áraktól eltérve, vagy a bérlőnek kedvezményeket adva – olyan üzletek nyíljanak ezekben a frekventált helyen lévő boltokban, amelyek funkciójukban is illeszkednek a városházához, illetve a turizmust is szolgálják. – Ad abszurdum, jó lenne kivédeni, hogy egy sokadik ékszerüzlet is megjelenjen – magyarázta.

Polgármester beleegyezésével

Kósa Lajos válaszából kiderült, a most kötendő szerződés már tartalmazza, hogy a Cívis Ház Zrt. csak a polgármester előzetes beleegyezésével adhat bérbe üzlethelyiséget.

Ezt követően azt a szóbeli előterjesztést tárgyalták, melynek nyomán csütörtök 0 órától változtatási tilalom lépett életbe a Józsapark melletti ingatlanra.

Hogy is volt Darnaival?

A képviselő-testület csütörtöki döntése értelmében november elsejétől öt évig a most még alpolgármesteri tisztséget betöltő Somogyi Béla látja el a Tudományos Élményparkot üzemeltető Agóra Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetői tisztségét. A szavazás előtti vitából azonban kitűnt, a képviselőknek nem a választott személyével, hanem leginkább a bizottsági ülésen történtekkel volt gondjuk. Kőszeghy Csanád (Jobbik) például felvetette, ha Darnai Balázs díjazás nélkül vezette az Agora Kft.-t, akkor miért kellett ilyen nagy összegre emelni a legutóbbi közgyűlésen a vezető bérezését. – Ráadásul az ülésen elhangzottak szerint mégis kapott valamilyen pénzt… – rótta fel a politikus. Pajna Zoltán (Fidesz) azonban helyretette a félreértést: Darnai megbízási díjat kapott, havi 250 ezer forintot. Ám mivel nem írta alá az ügyvezetői kinevezését, ezért kellett ideiglenesen választani helyette valakit, aki felvette a munkavállalókat, hogy szeptember végén megnyílhasson a Tudományos Élménypark.

Darnai nem végzett megfelelő munkát az utolsó hónapokban, kapott-e arra az időszakra díjazást? – kérdezte Ágoston Tibor (Jobbik). Pajna válaszából kiderült, idén semmilyen fizetést nem kapott.

HBN-FÁ

A teljes cikk a Napló pénteki számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában