Helyi közélet

2014.07.17. 10:32

Nézőpont: Hajszál híján

<em>Halleluja, megkezdte végre nemzetközi szereplését a DVSC-TEVA, bár az idegenbeli, Cliftonville ellen elért 0–0-t sokféleképpen értékelik a szurkolók</em>. Tamás Nándor írása.

Halleluja, megkezdte végre nemzetközi szereplését a DVSC-TEVA, bár az idegenbeli, Cliftonville ellen elért 0–0-t sokféleképpen értékelik a szurkolók. Tamás Nándor írása.

Vannak, akik azt mondják, idegenben jó az iksz, majd a Nagyerdei Stadionban, 20 ezer néző előtt behúzza a Loki a Bajnokok Ligája-selejtezőt. Olyanok is akadnak, akik azon az állásponton vannak, ezt a félamatőr északír brigádot félkézzel kellett volna elintéznie a piros-fehér gárdának. Meglátjuk, mit hoz a jövő heti visszavágó, ott még helyben lehet hagyni a belfastiakat, akár félkézzel is, bár az is lehet, hogy – népiesen szólva –, lesz még abban kanyar is.

Több szempontból rendhagyó volt a tárgyalt mérkőzés, pontosabban annak körülményei. A granulátummal gazdagon meghintett műfűhöz amolyan falusi fíling társult, mintha az északír Mezőkövesddel nyomtak volna egy hangulattalan derbit alig kétezer néző előtt a hajdúsági vitézek.

Az anyaméhszerű otthonosság érzését az is fokozta, hogy a debreceni ultrák molinója szúrta a szemét a hatalmasoknak.

Úgy látszik, nem csak hazánkban van vénalenyomatos, íriszképes őrület: az UEFA a kopasz fejet is üldözi. Hogy értsék (ha lehet ezt egyáltalán érteni), az európai labdarúgó-szövetség leszedette a SZUD drapiját az azon található kopasz figura miatt. Mert az tiltott. Az északírek által kiaggatott Che Guevara-kép viszont nem.

Ha ez így megy tovább, én sem mehetek be lassan a stadionokba, nincs hozzá elég hosszú és dús hajam. Se paróka, se hajbeültetés, csak ez a fránya, konok kopaszság.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában