Helyi közélet

2014.07.01. 15:05

Lassan újulnak a panelek

Debrecen - Bár még nem írták ki, de minden bizonnyal idén is lesz panelfelújítási pályázat.

Debrecen - Bár még nem írták ki, de minden bizonnyal idén is lesz panelfelújítási pályázat.Az elmúlt öt évben a városban önkormányzati támogatással összesen 48 panelházat újítottak fel, mely az iparosított technológiával épített lakásállományának csak töredéke. Információink szerint, az 1962-től 1990-ig terjedő időszakban az ország második legnagyobb városában 37.897 lakást húztak fel panelekből. A 2001-ben indult panelprogramnak köszönhetően ebből 2013. december közepéig 5.376 újult meg.

Változatlan

A panelfelújításra vonatkozó állami pályázat idén még nem jelent meg, de úgy tudni, hogy a konstrukció lényege nem változik, marad az 1/3-ad lakossági, 1/3-ad kormányzati és 1/3-ad önkormányzati forrás fedezet.

Debrecen idei költségvetésében panelfelújításra 50 és fél millió forintot különítettek el. A polgármesteri hivatal városépítési osztályának osztályvezetőjétől úgy tudjuk, hogy ebben az esztendőben a teljes körű hőszigetelést, az ajtók, ablakok kicserélését és a gépészeti elemek felújítását fogják támogatni. A részletes feltételrendszer a pályázatból fog kiderülni - ismertette Scheffer Attila.

HBN-OCs

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában