Helyi közélet

2014.07.25. 13:43

Biztos növekedés tavalyhoz képest

Debrecen - Csaknem 9 ezer elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Debreceni Egyetemen, ahol több mint 8%-kal nőtt a jelentkezők száma.

Debrecen - Csaknem 9 ezer elsőéves hallgató kezdheti meg tanulmányait szeptemberben a Debreceni Egyetemen, ahol több mint 8%-kal nőtt a jelentkezők száma.

Az egyetemre idén 6290 jelentkező nyert felvételt, ami csaknem 3%-os emelkedést jelent a 2013. júliusi adatokhoz viszonyítva.

- Ez a szám az állami ösztöndíjas helyekre felvettek (5224) körében meghaladja a 3%-os emelkedést, az önköltségesek számát (1066) tekintve pedig minimális csökkenést mutat. Az utóbbi szám azt jelzi, hogy megállt az önköltséges helyek iránti érdeklődés a tavaly tapasztalt nagymértékű csökkenése és összességében a Debreceni Egyetem megőrizte vezető pozícióját - mondta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes a felvételi eredményeit ismertető mai sajtótájékoztatón.

- Ezek az adatok még változni, emelkedni fognak a jogorvoslati eljárások, valamint a pótfelvételi eljárás során, és a létszámot tovább növelik az angol nyelvű képzésekre felvett hallgatók is. A Debreceni Egyetemen 2014-ben a keresztféléves eljárásban felvételt nyert és a doktori képzésekre sikeresen pályázókkal együtt szeptemberben várhatóan mintegy kilencezren kezdhetik meg tanulmányaikat - hangsúlyozta Pósánné Rácz Annamária főtitkárhelyettes, oktatási igazgató.

Az alapképzési szakra felvettek száma 3762, mesterképzésre 1251, osztatlan képzésre 684, felsőoktatási szakképzésre 593. Több, 2013-ban nem indított szakon (andragógia és pedagógia alap-, és szociológia mesterszak) viszont szeptembertől újra lesz első évfolyam. Az elmúlt időszakban akkreditált új szakok a közigazgatás-szervező alapszak, az igazságügyi igazgatási alapszak, az óvodapedagógus alapszak nemzetiségi óvodapedagógus szakiránya, az egészségügyi menedzser mesterszak, valamint a szakigazgatás-szervező és informatikus agrármérnöki mesterszak.

- A Debreceni Egyetem kétféle (kétciklusú és osztatlan) tanárképzés folyik. Örvendetes, hogy a Bölcsészettudományi, a Természettudományi, az Informatikai és a Zeneművészeti Karon egyaránt növekedett a hallgatói létszám - tájékoztatott Maticsák Sándor, a Tanárképzési Központ főigazgatója.

Egy ilyen méretű, integrált egyetem esetében elkerülhetetlen, hogy bizonyos területeken a felvételi eljárás pozitív, más területeken negatív eredményeket hoz. Az összességében egyértelműen pozitív irányba mutató egyetemi létszámadatokon belül különösen jelentős növekedés tapasztalható a Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karon (37%), a Zeneművészeti Karon (36%), valamint a Népegészségügyi Karon (33%). Az Állam- és Jogtudományi Karon, amely a központi intézkedések következtében az előző évi felvételi eljárás egyik vesztese volt, az idén kiugróan magas, 38%-os volt a felvettek számának növekedése. 1036 elsőéves hallgatóval, 15%-os emelkedéssel a Bölcsészettudományi Kar jelentős mértékben járult hozzá az egyetemi szintű növekedéshez. Csökkenő létszámmal indulnak az első évfolyamok a Műszaki, a Természettudományi és Technológiai, az Informatikai és az Általános Orvostudományi Karon. Ennek hátterében az alsó ponthatár felemelése és más olyan intézkedések állnak, amelyeket a minőség, a színvonal emelkedésének érdekében hoztak.

Idén nőtt a mesterképzésre jelentkezők száma, 17 %-kal többen, összesen 1251 fő került be, csaknem annyian, mint 2012-ben.

Zökkenőmentesen lezajlott a Gazdálkodástudományi- és Vidékfejlesztési Kar, valamint a Közgazdaság- és Gazdaságtudományi Kar integrációja.

- A közgazdaságtudományokat oktató új karon a most felvett hallgatók csaknem 20 %-a kezdi meg tanulmányait - mondta Pető Károly, a Gazdaságtudományi Kar megbízott dékánja.

A 2014-es általános felvételi eljárás a Debreceni Egyetem számára a felvettek számát és a felvételi pontszámok emelkedését tekintve egyértelműen sikeres. Legszélesebb képzési kínálatunkkal, hallgatói és beiskolázási létszámadatainkkal, képzési szerkezetünkkel továbbra is Magyarország legjobb és legnagyobb egyetemei közé tartozunk.

- Debreceni Egyetem -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában