Helyi közélet

2014.06.18. 17:26

Balesetet okozott, majd segítségnyújtás nélkül távozott

Püspökladány - A Püspökladányi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása ügyében kéri a lakosság segítségét.

Püspökladány - A Püspökladányi Rendőrkapitányság segítségnyújtás elmulasztása ügyében kéri a lakosság segítségét.

A rendelkezésre álló információk szerint 2014. június 7-én 4 óra 17 perc körüli időben a 42 sz. főúton Püspökladány város központja felől Berettyóújfalu irányába közlekedett BMW típusú személyautójával az a férfi, aki a Bocskai - Hajnal utcák kereszteződésénél balra kanyarodás közben nekiütközött a sarki ház kerítésének majd a ház falának.

Az ütközés következtében a gázcsonk letört és tűz keletkezett. Az autó, illetve a ház is kigyulladt. A közelben szolgálati feladatát ellátó járőr észlelve a balesetet azonnal a helyszínre hajtott, ahol a jármű közelében három fiatal sérült nőt látott, akik az autó utasai voltak. A nőket a jármű közeléből elvitte, majd rögtön a házban tartózkodók segítségére sietett. Ekkorra már a lakóházban lévők is észlelték a tüzet, és sérülésmentesen elhagyták az épületet. A megsérült nőkhöz a rendőrjárőr mentőt hívott, akik ellátásra kórházba szállították a sérülteket.

A gépjármű vezetője a helyszínről segítségnyújtás nélkül eltávozott. A rendőrség haladéktalanul, jelentős erők bevonásával azonnal megkezdte a helyszíni szemlét, adatgyűjtést és mindent megtesz a férfi elfogása érdekében.

A Püspökladányi Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a fotón látható Kovács Gergő (24 éves) püspökladányi lakossal kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, tartózkodási helyéről tud jelentkezzen a Püspökladányi Rendőrkapitányságon személyesen, vagy hívja a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámon.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -


Püspökladány - Egy lakóház és egy autó is kigyulladt a hajnali baleset következtében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában