Helyi közélet

2014.05.21. 20:24

Már kamaszkorban is „repülnek” a fiatalok

Debrecen - A dizájnerdrogok áraival nem versenyezhet a klasszikus heroin és LSD.

Debrecen - A dizájnerdrogok áraival nem versenyezhet a klasszikus heroin és LSD.A Fényesudvar, a Tócóskert, a belvárosban pedig az Aranybika mögötti terület a dílerek legkedveltebb elosztóhelye Debrecenben, de iskolák környékén is próbálkoznak – mondta el a Naplónak Dojcsák Ferenc, a Debreceni Polgárárőr Egyesület a Cívis Városért alelnöke. – Volt olyan szórakozóhely, ahol mézbe keverve adták ki a kábítószert. Ezt a vendéglátóhelyet azonban már lelepleztük – számolt be egy esetről az alelnök.

Mint elmondta, 200 fős létszámmal teljesítenek szolgálatot. A polgárőrség feladata elsősorban az adatok gyűjtése és a megfigyelés, az információkat pedig továbbítják a rendőrség felé. Tapasztalataik szerint a legtöbb drogossal szerda, péntek és szombat éjjel találkoznak, akik főként füves cigarettától és az ismert dizájnerdrogtól, a Ginától bódultak. Ugyanakkor szomorúan állapította meg, hogy egyre fiatalabbak a fogyasztók.

HBN

A cikk folytatása a Napló csütörtökön megjelenő számában olvasható.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában