Helyi közélet

2014.05.28. 12:06

Közönségtalálkozó a Shirley Valentine alkotóival

Debrecen - A Csokonai Színház évadának egyik legsikeresebb előadása ebben az évadban a Shirley Valentine volt.

Debrecen - A Csokonai Színház évadának egyik legsikeresebb előadása ebben az évadban a Shirley Valentine volt.A színház technikai okok miatt már képtelen annyi Shirley Valentine előadást műsorra tűzni, amely kielégítené a nézői igényeket. A címszerepet játszó Majzik Editet nagy örömmel fogadták a debreceniek, jól ismerik őt, hisz a színésznő 1992-től 2005-ig a teátrum tagja volt. Bár az előadás a következő évadban is műsoron marad, vigasztalásul, a június negyedikei előadás után kötetlen beszélgetésre várják a színházbarátokat, közönségtalálkozó keretében kérdezhetik a művésznőt és a rendező Árkosi Árpádot. A szervezők azoknak a nézőknek is helyet biztosítanak majd, akiknek nem aznapra szól a jegyük. Őket kilenc órára, az előadás végére várják a stúdiószínpad bejáratához.

A Shirley Valentine az 1988-as londoni ősbemutató óta bejárta a világot. Willy Russel monodrámájának „hőse” egy középkorú háziasszony, aki egy kiüresedett házasságban, klasszikus „páros magányban” morzsolgatja egyhangú mindennapjait. Shirley ugyanakkor izgalmas személyiségű, megkapóan intelligens, rapszodikus és titokzatos nő is, akiben az elnyomott feleség maszkja mögött egy lázadó clown eleven szelleme lakik. Ez a szellem egy nap kiszabadul a kertvárosi ház üvegpalackjából: Shirley útra kel, hogy Görögországban, a szőlő és a nap földjén találja meg rég elveszett álmát…

A debreceni előadás álmait megvalósító Shirley-je ízig-vérig a kortársunk, hozzánk szól, minket nevettet. Árkosi Árpád rendező szerint Shirley végső döntése azt sugallja, soha ne mondjunk le arról, hogy megéljük az álmainkat, mert ha ezt a bátorságunkat elveszítjük, csak sodródunk a reménytelen vég felé.

Bár Majzik Edit többször is hangsúlyozta, hogy nem „egyszemélyes” színész, nem kedvencei a monodrámák, mégis egészen új tapasztalatokat hoz minden egyes játék, hisz egyedül kell megküzdenie a nézők figyelméért, közös játékra hívni őket egy legendás szerepben. Ha kíváncsiak rá, hogyan született meg az előadás, miként „küzdött” meg vele az összeszokott páros, a rendező Árkosi Árpád és Majzik Edit, június 4-én választ kaphatnak kérdéseikre.

- Csokonai Színház -


Debrecen - Majzik Edit kelti életre „a flúgos csajt a hetedikről”, azaz Willy Russell Shirley Valentine-ját a Csokonai Nemzeti Színház legújabb produkciójában.


Debrecen – Shirley Valentine alakjában az önazonosságunk alapproblémája mutatkozik meg: életkorunk, élethelyzetünk, eszményeink hogyan változnak az idő sodrásában, és hogyan próbáljuk mindezek ellenére identitásunkat megőrizni – vallja Árkosi Árpád rendező.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában