Helyi közélet

2014.04.23. 17:49

Mentor Oscart kapott a Debreceni Egyetem

Debrecen - A legfelsőbb fokon műveli a zseniképzést a Debreceni Egyetem.

Debrecen - A legfelsőbb fokon műveli a zseniképzést a Debreceni Egyetem.Több mint 100 fiatal kutató mutatkozik be a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának (DETEP) konferenciáján az intézményben pénteken. A diákok 11 szekcióban számolnak be kutatási területükön elért eredményeikről.

A DETEP-be ebben a tanévben az intézmény 15 karának 505 hallgatója kapcsolódott be.

A rendezvényről Csernoch László, tudományos rektorhelyettes, a Tehetségtanács elnöke elmondta: az egyetem számos módon támogatja a tehetség kibontakoztatását. Ezek az önképzéstől egészen a doktori képzésbe való belépést jelentő, tudományos diákkörig terjednek, de természetesen eszközöket, laborokat is biztosítanak.

A tehetséggondozási programba való belépés nemcsak egy lehetőség, hanem kötelezettség is. Kutatási tervet kell készíteni és végrehajtani - fogalmazott Pete László, az Olasz Tanszék vezetője, a program kari képviselője.

A tízéves múltra visszatekintő kezdeményezés eredményességét idén egy minősítő cég, a legmagasabb fokozatot jelentő Mentor Oscar-díjjal ismerte el.

HBN-OCs


Debrecen - Több mint 100 fiatal kutató mutatkozhat be a Debreceni Egyetem idén Mentor Oscar-díjat nyert Tehetséggondozó Programjának konferenciáján, amelyet 2014. április 25-én rendez az intézmény.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában