Helyi közélet

2014.04.11. 15:21

Magas színvonalon – elsősegélynyújtó diákok éles helyzetekben

Debrecen - A „Kossuth” nyerte általános és középiskolai kategóriában az idei elsősegélynyújtó verseny debreceni fordulóját. Felnőtt kategóriában a Debreceni Egyetem csapata lett az első a debreceni elsősegély-versenyen.

Debrecen - A „Kossuth” nyerte általános és középiskolai kategóriában az idei elsősegélynyújtó verseny debreceni fordulóját. Felnőtt kategóriában a Debreceni Egyetem csapata lett az első a debreceni elsősegély-versenyen.

Felrobbant a petárda a fiatalok kezében, nem sokkal messzebb gördeszkázó fiatalok ütöttek el egy idős hölgyet – a fiatalokat, serdülőkorúakat fenyegető baleseti helyzetekben is helyt kellett állniuk idén a Magyar Vöröskereszt Elsősegélynyújtó versenyén induló csapatoknak április 10-én a Vörösmarty Mihály Általános Iskola és Apafokú Művészeti Intézményben.

Összetett baleseti szituációk várták a versenyzőket a helyszíneken. Azon kívül, hogy el kellett látniuk a sérülteket, meg kellett nyugtatniuk vagy le kellett csillapítaniuk a helyszínen tartózkodó zaklatott hozzátartozókat, ittas egyéneket. A baleseteket képzett a diákimitátorok játszották megtévesztően életszerű műsebeket viselve.

Szeretik az elsősegélynyújtást

Az első helyezést a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Általános Iskolája és Gimnáziuma nyerte általános és középiskolai kategóriában is. Felnőtt korosztályban a Debreceni Egyetem csapata szerezte a legtöbb pontot. A csapatok május 8-án a megyei elsősegélynyújtó versenyen képviselik a Vöröskereszt Debrecent és környékét átölelő területét.

Szívesen tanulják és művelik az elsősegélynyújtást a „kossuthos” diákok – válaszolta felkészítő tanáruk, mikor az előkészületekről kérdezték. Egymásnak átadták a tanultakat, rendkívül nagy érdeklődéssel és aktívan készültek a versenyre.

A verseny egyik fő célja éppen ez: az elsősegélynyújtás fontosságának nyomatékosítása az életszerű szituációkkal.

- Magyar Vöröskereszt Debreceni Területi Szervezete -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában