Helyi közélet

2014.04.09. 15:34

Jobbik: Meg kell vívni az unión belüli harcot!

Debrecen – Mintegy 10 ezer szavazattal többet kapott a Jobbik a megyében, mint 2010-ben.

Debrecen – Mintegy 10 ezer szavazattal többet kapott a Jobbik a megyében, mint 2010-ben. Jelentős emelkedést produkáltunk, büszkék vagyunk a választási eredményeinkre! – jelentette ki Kőszeghy Csanád Ábel, debreceni önkormányzati képviselő a párt szerdai sajtótájékoztatóján.

Kulcsár Gergely – aki listán jutott be az országgyűlésbe – azt hangsúlyozta, egyedüli pártként a Jobbik növelte szavazótáborát az elmúlt négy évben. A vasárnapi szereplés láttán bizakodó az európai parlamenti választás esélyeit illetően is. Mint fogalmazott, a Jobbik azt szeretné, ha Magyarország valódi gazdasági szabadságharcot vívna az unión belül. – Számukra kiemelkedően fontos a föld védelme. Azokat szeretnénk képviselni, akiknek elegük van a uniós pályázatok körüli korrupcióból – emelte ki.

A politikus azt mondta, a 2009-ben megnyert három mandátumnál többre számít a május 25-i választáson. Kérdésünkre, miszerint kaphat-e a listán helyet megyei jobbikos politikus, azt felelte, még nem tudni, mivel az majd a következő napokban áll össze, egyedül a listavezető Morvai Krisztina biztos.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában