Helyi közélet

2014.04.29. 14:41

EU-pénzből vagy semmiből

Debrecen - Magánberuházások gyakorlatilag nincsenek, a lakásépítések pedig visszazuhantak.

Debrecen - Magánberuházások gyakorlatilag nincsenek, a lakásépítések pedig visszazuhantak.A legapróbb részletek sem kerülték el a szakemberek figyelmét azon a keddi bejáráson, ahol az ország minden részéből érkezett építési vállalkozók ismerkedhettek meg az új Nagyerdei Stadionnal. A kivitelező konzorcium vezetői alig győzték bezsebelni a sok elismerést…

Gond van bőven

A bejárást megelőzően az ÉVOSZ közgyűlésén Tolnay Tibor elnök következetesen számbavette az építőipari ágazatot leginkább nyomasztó gondokat, és az azokra adandó válaszokat.

– Tavaly végre elindult az ágazatban a növekedés, köszönhetően az uniós projektek felgyorsításának. Elsősorban az út- és vasútépítés, a környezetvédelmi és a közműberuházások eredményezték a 9,6 százalékos növekedést, miközben magánberuházások sajnos továbbra sincsenek, vagy csak alig – mondta az elnök. Tovább rontja az ágazati szereplők helyzetét, hogy a lakásépítések terén a visszaesés mértéke elérte a nyolcvan százalékot. – Tavaly csupán 7 ezer 200 új lakást adtak át az országban, ami ahhoz képest különösen szomorú, hogy például 1943-ban 27 ezer lakás épült hazánkban – tette hozzá.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában