Helyi közélet

2014.03.04. 13:02

Debrecenben indul a Subscribe lemezbemutató turnéja

Debrecen - Három év után új nagylemezzel jelentkezik a Subscribe.

Debrecen - Három év után új nagylemezzel jelentkezik a Subscribe. A különböző stíluselemeket mesterien ötvöző zenekar This Moment Will Soon Be Gone című albumát az országban elsőként március 7-én, pénteken a debreceni Roncsbárban mutatja be. Az est vendége az AWS zenekar lesz, kapunyitás 20 órakor.

Nem váltottak stílust

- Zeneileg a korábbinál egységesebb, komplexebb, változatosabb az új anyag. Erősek a verzék és nagyon jól sikerültek a vokálok, énektechnikában pedig új dolgokat vetettem be, amelyek eddig nem voltak rám jellemzőek. Akár azt is mondhatnám, hogy mesélős, dallamos musicalhangulata van az új lemeznek, de nem kell félni, nem váltunk stílust. A This Moment Will Soon Be Gone dalszövegeinek egy részét a személyes életem, egy szerelem és egy szakítás története ihlette. Ezek elég komor, sötét számok lettek, de van azért vidám szöveg is például arról a boldogságról, amit a gitárosunk, Tomi újdonsült apukaként él át. Az új lemez több dala érint társadalmi jellegű témákat, köztük a Gazing. Ez a szám az internetes közösségek, a durva videók és a virtuális világ okozta elidegenedés jelenségére reagál – mondta Csongor Bálint, a Subscribe frontembere.

A következő hetekben a fiúk Miskolc, Győr, Veszprém, Szeged, Szolnok, Pécs és Dunaújváros klubjaiban lépnek fel. A budapesti lemezbemutató koncert április 11-én lesz az A38 állóhajón.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában