Helyi közélet

2014.03.27. 08:04

Az egészségügyre koncentrálnának

Debrecen - Azt ígérik az egészségügyi ellátórendszer átszervezése és pluszfinanszírozása érdekében fognak dolgozni.

Debrecen - Azt ígérik az egészségügyi ellátórendszer átszervezése és pluszfinanszírozása érdekében fognak dolgozni.

– A gyermekegészségügyet, a szív- és érrendszeri, valamint a rákos megbetegedések megelőzését és gyógyítását kiemelten kezelnénk parlamentbe jutásunk esetén – mondta dr. Szegedi István és dr. Rónai György, a kormányváltó erő képviselőjelöltjei szerdai sajtótájékoztatójukon.

Hozzátették: ezek érintik a legtöbb embert, ezért itt van szükség a leggyorsabb segítségre és a pénzügyi források azonnali bővítésére. – Az elmúlt 4 év bebizonyította, hogy megbukott a Fidesz egészségpolitikája. Balkáni körülmények uralkodnak a rendelőkben, várótermekben, kiégett, alulfizetett, jövőkép nélküli egészségügyi személyzettel találkozunk mindenhol – fogalmaztak a politikusok.

A sajtóeseményen beszámoltak arról is, hogy dr. Szegedi István (gyermekonkológus, hematológus, DEOEC Egyetemi docens) harmadik helyezést ért el az idén hetedik alkalommal átadott Astellas-díj – „Az év orvosa pályázatán”.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában