Helyi közélet

2014.02.05. 18:34

Tíz éve dalolnak az életről a zenészek

Hortobágy - A megyében már tényezővé váltak, és országban is egyre többen ismerik a Chrome Rt.-t.

Hortobágy - A megyében már tényezővé váltak, és országban is egyre többen ismerik a Chrome Rt.-t.

Már több mint egy évtizede, hogy Kovács Attila legyőzte a rákot. A háromgyermekes családapa ezt követően alapította meg zenetanár nejével közösen a zenekarát, a Chrome Rt.-t, amely idén ünnepli fennállásának 10. születésnapját.

– Természetgyógyászat segítségével igyekeztem talpra állni. Hittem abban, hogy van még célom az életben. Miután megszületett a harmadik gyermekünk és elkezdtek cseperedni, vettünk nekik hangszereket, ami számomra legalább akkora örömet okozott, mint nekik. Én is megtanultam a gitáron néhány akkordot, és egyszerűen élveztem a családdal a közös zenélést. Ezek az élmények vezettek oda, hogy megalapítottuk a párommal és három barátommal a zenekart – idézi fel a kezdeteket az énekes.

A Chrome Rt. a jelenlegi felállásban tavaly nyár óta játszik. A zenekarnak a Hortobágyon élő Kovács Attilán és Kenyeres Mártán kívül három balmazújvárosi tagja van Dobi Bálint, Dobi Attila és Gém Péter személyében.

Az együttes második nagylemeze Tövis címmel jelent meg a legnagyobb rockzenei magazin mellékleteként 2012-ben. A dalokat közösen írják a zenekar tagjai, szövegeikkel nem a világot kívánják megváltani, azok az élet napos és árnyékos oldaláról egyaránt szólnak.

Mint Kovács Attilától megtudtuk, tavaly már erdélyi turnén is voltak. Rendszeresen hívják őket a Campus fesztiválra, és Budapesten is több fellépésük volt már. Zenéjükre egy fővárosi menedzser is felfigyelt, aki igyekszik egyengetni pályafutásukat.

– Számon tartanak minket már országos szinten is. Azért alkotunk, hogy mind többekhez jusson el zenénk – jelentette ki a zenekar vezetője. A Chrome Rt. nagyszabású koncerttel és meglepetésekkel készül az idei évre. Fennállásuk 10. évfordulója alkalmából egy újabb nagylemezzel és több klippel is szeretnének előrukkolni. Március 14-én pedig a Lovardában zenélnek.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában