Helyi közélet

2014.02.04. 08:33

Téltemetővita – át is ültethették volna

Debrecen - „<em>Gondolom, a téltemető elpusztításához való engedélyt beszerezték.</em>”

Debrecen - „Gondolom, a téltemető elpusztításához való engedélyt beszerezték.

– Kinyíltak a téltemetők a Nagyerdőn! Aki teheti, nézze meg ezeket a védett növényeket, mert ahogy a stadion melletti állománynál parkoló létesült, úgy ez a csapat sem valószínű, hogy megmarad. Hála az ésszerű „fejlesztéseknek”, ami semmi szépet, jót és régit nem tűr meg ebben a városban – zsörtölődött még a múlt hónap derekán az Agorán, a Napló levelezési fórumán Konyhás István levelezőnk.

Szegény kis virágok – kommentálta hozzászólását Balogh Julianna Konyhás „ellenzékiségére” utalva –, hogy róluk is a politika jusson eszünkbe?!

Hát igen, ezek a virágok már akkor is itt voltak, amikor a népvándorlás kori törzsek tanyáztak itt, és ha ki nem pusztítjuk őket – jegyezte meg „örök hozzászólónk”, Kövesi Péter –, akkor is virágozni fognak, amikor a jelen politikai csatározásai már történelmi adatok lesznek!

Mi is a baj pontosan?

Konyhás István felvetésére – miként az Agorán lenni szokott – a debreceni polgármesteri hivatal főosztályvezetője, Varga László válaszolt. Mint írta, a stadionrekonstrukció munkálatait a város részéről dr. Aradi Csaba ökológus kíséri figyelemmel, aki az építkezéssel járó környezetszennyezést, zajterhelést, a fészkelő madarak és egyéb élőlények alkalmazkodását is vizsgálja.

– Az engedélyes tervek eleve úgy kerültek elfogadásra, hogy a munkálatok a Nagyerdő élővilágát a lehető legmegfelelőbb módon óvják. A munkálatokat az engedélyes tervek alapján végzi a kivitelező. Leveléből úgy érzem, inkább az építkezés szükségességét kérdőjelezi meg, s ehhez kapcsol környezetvédelmi szempontokat – fogalmazott Varga László, akinek az a véleménye, hogy a beruházás elenyésző kivételtől eltekintve a legtöbb ember örömére szolgál majd.

HBN

További részletek a Napló mai számában és a naplo.hu-n.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában