Helyi közélet

2014.02.21. 07:29

Nem csak a kerítés volt kolbászból Fülöpön

Fülöp - Az elszármazottak műveiből kiállítást, a hagyományos ételekből pedig kóstolót rendeztek.

Fülöp - Az elszármazottak műveiből kiállítást, a hagyományos ételekből pedig kóstolót rendeztek.

Gasztronómiai és kulturális fesztivált rendeztek Fülöpön az előző hétvégén. Az esemény, amelyre pályázaton nyert támogatást az 1800 lakosú település önkormányzata, a római katolikus templomban közös szentmisével kezdődött, amelyet Tapasztó János római katolikus kanonok és Csingi Zoltán görög katolikus parókus celebrált. A szentmise után a művelődési házban rendezett fesztivált Tasó László országgyűlési képviselő nyitotta meg. A programok közül kiemelkedett a településről elszármazott művészek anyagaiból erre az alkalomra összeállított kiállítás, amelynek megnyitóját követően hagyományos disznótoros ebédet költhettek el a vendégek.

A délután folyamán több amatőr együttes is színpadra lépett, a nap pedig egy igazi nagyágyú fellépésével, az Apostol zenekar koncertjével zárult.

Vasárnap sem telt eseménytelenül. Délután gasztronómiai bemutatót és kóstolót rendeztek helyi hagyományos ételekből, ahol több mint 50 féle ételt kóstolhattak meg a résztvevők. Ezen a délutánon a helyieken kívül a nyíradonyi, nyíracsádi, vámospércsi, nyírábrányi és nyírmártonfalvai együttesek, valamint a Romániából érkezett Albisi Népdalkórus szerzett örömteli pillanatokat a közönségnek. Kora este pedig a népdalkedvelőknek kedveskedtek, hiszen a debreceni Délibáb Nótaegyüttes lépett színpadra.

A rendezvény végén Hutóczki Péter polgármester megköszönte a rendezvényen dolgozók munkáját. Hangsúlyozta, büszke arra, hogy a fülöpiek összefogásával meg tudták rendezni a két napos rendezvényt, ahol folyamatosan zsúfolásig telve volt a művelődési ház.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában