Helyi közélet

2014.01.16. 15:12

Aki adja, kapja – retro véradás Komádiban

Komádi - A donorok kalória- és folyadékpótlásáról a 70-es, 80-as évek szokásait megidézve gondoskodnak a szervezők a településen, amelynek lakói kimagasló arányban járnak vért adni.

Komádi - A donorok kalória- és folyadékpótlásáról a 70-es, 80-as évek szokásait megidézve gondoskodnak a szervezők a településen, amelynek lakói kimagasló arányban járnak vért adni.

Kolbásszal, mustárral, kenyérrel és finomságokkal várják a donorokat Komádiban január 21-én 9.00 és 14.00 óra között a Közösségi Házban (Fő utca 7.), a Magyar Vöröskereszt Berettyóújfalui Területi Szervezetének véradásán.

A retro véradónap már-már hagyomány a településen, amely élen jár a társadalmi felelősségvállalás e formájában, hiszen 18-65 év közötti lakói magas arányban jelentkeznek a Magyar Vöröskereszt Hajdú-Bihar Megyei Szervezetének véradásaira.

Ízletes falatok

A szervezők kérik a donorokat, hogy személyigazolványukat, lakcím- és TAJ-kártyájukat feltétlenül hozzák magukkal, és hogy véradás előtt a napszaknak megfelelően étkezzenek és bőségesen fogyasszanak folyadékot. A véradás utáni kalória- és folyadékpótlásról – a 70-es, 80-as évek hagyományait megidézve – a Vöröskereszt gondoskodik, és természetesen azok, akik az ételt-italt adományozták. Természetesen a véradás után ezúttal is megkapják az 500 forintos étkezési utalványt a donorok.

- Magyar Vöröskereszt - 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában