Helyi közélet

2013.12.06. 16:27

Előzetesben a betörők

Debrecen - A debreceni rendőrök a Készenléti Rendőrség megerősítő erőivel közösen, a város több pontján egyszerre fogtak el betörőket.

Debrecen - A debreceni rendőrök a Készenléti Rendőrség megerősítő erőivel közösen, a város több pontján egyszerre fogtak el betörőket.

Mint ahogy arról korábban hírt adtunk, a debreceni nyomozók a Készenléti Rendőrség járőreivel közösen, egy összehangolt akció keretén belül 2013. december 4-én 6 óra körüli időben lakásaikban fogtak el betörőket, akik megalapozottan gyanúsíthatóak azzal, hogy Debrecenben több házba, telephelyre és más épületekbe is betörtek, ahonnan készpénzt, ékszereket és elektronikai cikkeket vittek el.

A rendőrök a 19 éves B. Józsefet, a 19 éves K. Dávidot, a 27 éves B. Róbertet előállították a kapitányságra, ahol gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették őket. Még aznap délben elfogták a rendőrök a betörők negyedik, 16 éves társát is. A fiatalkorút a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták és őrizetbe vették.

A nyomozóhatóság előterjesztést tett az négy férfi előzetes letartóztatásának indítványozására, amelyet a bíróság 2013. december 6-án elrendelt.

Ellenük fogvatartásuk mellett lopás bűntett, míg ötödik társuk a 18 éves B. Ádám ellen lopás bűntett és az ügy másik két gyanúsítottja a 20 éves C. Kornél és az 50 éves V. Géza ellen orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt szabadlábon hagyásuk mellett folyik a nyomozás a Debreceni Rendőrkapitányságon.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában