Helyi közélet

2013.11.08. 13:48

Sikeres D.A.D.A. vizsgát tettek

Debrecen - A Debreceni Rendőrkapitányság két rendőre a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon adott számot tudásáról és tett sikeres vizsgát 2013. november 7-én délelőtt a Magyar Rendőrség Biztonságra Nevelő Iskolai Program keretében.

Debrecen - A Debreceni Rendőrkapitányság két rendőre a Borsod- Abaúj- Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányságon adott számot tudásáról és tett sikeres vizsgát 2013. november 7-én délelőtt a Magyar Rendőrség Biztonságra Nevelő Iskolai Program keretében.

A debreceni rendőrök a sikeres vizsgát követően részt vesznek a Magyar Rendőrség Biztonságra Nevelő Iskolai Programja, a D.A.D.A. oktatásában, amely jelenleg Hajdú-Bihar megye 10 általános iskolájában folyik

A D.A.D.A. program célja, hogy a gyermekek mindenkor fel tudják ismerni a veszélyhelyzeteket, ezeket átgondolva felelősen tudjanak döntéseket hozni, és fel tudják mérni magatartásuk és cselekményeik következményeit, meg tudják állapítani a helyes és helytelen közötti különbséget annak érdekében, hogy ne váljanak sem áldozattá, sem elkövetővé.

A program oktatása mellett a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya a korábbiakhoz hasonlóan ebben a tanévben is tart bűnmegelőzési előadásokat, konzultációkat, beszélgetéseket az alábbi témákban:

1./ A gyermek-és fiatalkorú bűnözés jellemzői, az elkövetővé és sértetté válás megelőzése; Hajdú-Bihar megyei tapasztalatok /bűncselekmény, szabálysértés fogalma, a legjellemzőbb gyermekeket és fiatalokat érintő bűncselekmények, szabálysértések, elkövetési formák, szankciók/

Ajánlott célcsoport: felső tagozatos osztályok, valamint középiskola 1-2. évfolyama

2./ Kábítószer ismeret, a jellemző tendenciák új anyagok a piacon, a fogyasztásra utaló jelek, a jelenlegi jogi szabályozás, a megelőzés, valamint a kezelés lehetőségei. .

Ajánlott korcsoport: általános iskola 7-8. osztály, valamint a középiskolák 1-2-3. évfolyamai

3./ Az Internet veszélyei, a biztonságos Internet használat néhány alapvető szabálya;

Ajánlott korcsoport: általános iskola 4-8 osztály, valamint a középiskola 1-2-3 évfolyamai

A bűnmegelőzési előadásokkal kapcsolatban érdeklődni lehet a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságon, Juhász Zoltán r. alezredesnél vagy a 06-52/516-400 (mellék: 24-98) telefonszámon, illetve e-mailben a [email protected] címen.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában