Helyi közélet

2013.11.26. 13:11

Nem csitulnak a floridázás hullámai

Debrecen - A Civil Fórum szerint minden nap újabb paca kerül az „utazási napló” lapjaira.

Debrecen - A Civil Fórum szerint minden nap újabb paca kerül az „utazási napló” lapjaira.

A város jegyzőjének az elmúlt hét botránya után, magától tudnia kellene, hogy mi a kötelessége - mondta Illyés János, a Civil Fórum Debrecen Egyesület alelnöke kedden a városháza előtt. Hozzátette, nem véletlen a helyszín, hiszen az ügy az épület falai között kezdődött, ezért elvárják, hogy a megoldás is ott szülessen meg. Mert a Szekeres Antal jegyző és a vagyonkezelő holding vezetője, Litauszki Róbert tájékoztatója a floridai utazásról nem győzte meg őket.

Arra nem számítottak, hogy a cégvezetők vagy a választott tisztségviselők önként távoznak posztjukról, de a jegyző esetében - szerintük - olyan mértékű a bizalomvesztés, ami után nem vezethetné tovább a hivatalt. A jegyzői tisztséggel nem összeegyeztethető, ha magánútját a hivatalon keresztül szervezi, és az utazók között vannak a várossal szerződéses viszonyban álló cégvezetők. Mindezt tetézte, hogy arra jogosultsággal nem rendelkező társaság szervezte az utat - tette hozzá az alelnök.

Illyés János elmondta, Kósa Lajos polgármestertől várnak lépéseket, s amennyiben ez elmarad, maguk tesznek feljelentést csalás, sikkasztás és okirathamisítás miatt.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában