Helyi közélet

2013.10.31. 15:32

Virág van, vevő kevésbé

Debrecen - Tavalyhoz képest kevesebb virágot vásárolnak halottak napjára idén.

Debrecen - Tavalyhoz képest kevesebb virágot vásárolnak halottak napjára idén.

Néhány üvegmécsest segített elpakolni a kofa egy idős néni szatyrába, amikor a virágpiac első standjához értem kedden. A műanyag virágokat és mécseseket árusító Kovács István egyelőre nincs megelégedve a forgalommal.

– Az olcsó, 200– 300 forintos virágokat viszik, de még azt sem igazán. Az élő virágot talán jobban vásárolják, ahhoz általában vesznek műanyagot is, mivel ez nem hervad el néhány nap után – fogalmazott az árus. Bár krizantémok ezrei tárulnak a sétálók szemei elé, az emberek kezei még nem roskadnak a virágok súlyától. András Miklós, a Kálmánházáról érkezett termelő is úgy tapasztalja, évről évre egyre kevesebb virágot visznek a temetőkbe. Pénteken mindenszentek, nem tudom mikor vásárolják a virágot, ha nem most – panaszkodott. A koszorúsok is – érdeklődő hiányában – csendesen állnak portékájuk mögött. A toboz- és mohakoszorúkkal telepakolt asztalokon, csak helyenként van híja egy-egy darabnak.

– A cserepes krizantémot jobban viszik, mint a szálast. Utóbbit 60–120 forintért adnám, de még nem igazán van rá kereslet. Nagyon sok munka van vele, mire a piacra kerül, mégis évek óta ugyanannyi az ára – hangoztatta Nyáriné Margó, miközben a legolcsóbb virágból válogatott ki hármat egy férfinak. – Talán majd a holnapi nap jobb lesz – tette hozzá bizakodva.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában