Koccintás vízzel, üdítővel

Debrecen - A szenvedélybetegek visszajáró csoportja ismét találkozott a Kenézy Kórházban.

Beismertük, hogy tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben – hogy életünk irányíthatatlanná vált. Nem félek a holnaptól, mert láttam a tegnapot, és szeretem a mai napot. Nem vagyunk szentek – olvasom az idézeteket a Kenézy Kórház pszichiátriai osztályának falán, miközben a szenvedélybetegek visszajáró csoportjának terápiáján ülök péntek délután. A szobában több mint húsz ember, mindannyian alkoholisták.

Alkoholista vagyok

Kata vagyok, alkoholista – töri meg a csendet az egyik beteg – ma van az egyéves születésnapom. A csoport tagjai megtapsolják, majd a nő jelenlegi helyzetéről és a korábbi küzdelmekről kezd el mesélni. – A legfontosabb változás, hogy nem iszom. Megváltozott az életmódom, visszakaptam az egészségemet testben és lélekben egyaránt, amiért nagyon hálás vagyok a főorvos asszonynak – újra csönd tölti be termet, majd halk zokogás hallatszik. Kata sír, pár perccel később megnyugszik, és folytatja történetét.

– A legnagyobb bűnöm, amit a fiaimmal tettem. Elvesztettem a bizalmukat. Azt kérdezték tőlem, miért születtek alkoholista családba? – újra eltörik a mécses. Mindannyian feszült figyelemmel nézünk Katára, aki könnyeivel küszködve keresi a szavakat. – Mikor alkoholizáltam nem voltak érzelmeim. Ma már tudok szeretni, igénylem az ölelést, társra leltem, és a gyerekeim bizalmát is sikerült visszanyernem – zárta történetét.

Imre vagyok, alkoholista – veszi át a szót egy középkorú férfi. – Az alkoholizmusom miatt elvált tőlem a feleségem, elvesztettem a munkámat és azokat, akik a legfontosabbak voltak számomra – kezdi az itallal folytatott küzdelmének krónikáját. Mint elmondta, amikor ivott, mással üzent be a munkahelyére, hogy nem megy dolgozni, naphosszakat töltött a kocsmában, az alkohol társaságában.

– Rájöttem, hogy segítségre van szükségem. Korábban nem volt hitem, de a Minnesota Programban rengeteg támogatást kaptam a lelkipásztortól. Elkezdtem hinni, korábban vasvillával sem lehetett volna bekergetni a templomba, most pedig nem akarok kijönni – mondja nevetve. Imre a terápiát követően megkereste korábbi főnökét, hogy ismételten munkába szeretne állni. Lehetőséget kapott egy másik életre, új barátokat szerzett. Mint mondta, azért a korábbi barátok közül is megmaradt néhány. – A régi barátokkal ritkábban találkozom, nem egy helyre járunk. Ők a kocsmába mennek, én pedig a templomba – tette hozzá.

Egy korty is sok

Alkoholista vagyok, mindegyik résztvevő így kezdi mondanivalóját a csoportban. Dr. Gaál Erzsébettől, az osztály főorvosától megtudom, ez azért van, mert ők életük végéig alkoholisták, és ezt nem szabad elfelejteniük. – Egy alkoholista embernek, hiába nem iszik évek óta, egy korty ital is elég, hogy elinduljon a lejtőn. Tudatosítaniuk kell magukban, hogy nem szabad inniuk, mert különben újra csak az alkoholnak fognak élni – tájékoztatott a doktornő. Mint elmondta, a Minnesota Program hat éve működik, és számos szenvedélybetegnek segített a felépülésben, társadalmi visszailleszkedésben.

A programot végzett betegek többsége tartósan józan, munkaviszonnyal, rendezettebb családi kapcsolatokkal rendelkezik. A terápia során orvosok, pszichológus, lelkészek, szocioterapeuta, gyógytornász, felépülőben lévő szenvedélybetegek segítik a rehabilitációt. A visszajáró csoport félévente találkozik a kórházban, ahol a kezelés utáni pozitív, vagy akár negatív élményekről számolnak be, ezzel is támogatva egymást.

HBN

A Minnesota Program segít az alkoholfüggőség leküzdésében.

Kapcsolat: Dr. Gaál Erzsébet, 30/645-75-90.

A kísértés ellen is küzdenie kell

Zoli nehéz időszakon van túl. – Válok a feleségemtől, elvesztettem több barátomat, és reménytelenül szerelmes vagyok – kezdi az alkohollal folytatott históriáját. Zoltán, hasonlóan a többiekhez, az ital rabságába esett. Becsapta, meglopta szeretteit, hogy szenvedélyének tudjon élni. Keresztanyja halála után úgy érezte, változtatnia kell életén, és segítséget kért, azóta „tiszta”. –

Már vannak emberek, akiknek a szemébe tudok nézni. Nem azért hívom fel őket, mert pénzt akarok kölcsönkérni tőlük, hanem azért, hogy megkérdezzem, mi a helyzet velük. Nemrégiben vettem egy üveg italt az öcsémnek onnan, ahova korábban inni jártam. Az eladó rákérdezett, hogy én fogom- e meginni? Válaszoltam, hogy nem, hanem ajándékba adom, úgy érzem, elhitte – emlékezett vissza. Mint elmondta, nagy próbatétel előtt áll, esküvőre hivatalos, ahol bizony küzdenie kell a kísértés ellen.