Helyi közélet

2013.10.11. 11:19

Csak a képzelet szüleménye volt

Debrecen - Kiderült, senki nem akarta kocsiba kényszeríteni a debreceni diáklányt.

Debrecen - Kiderült, senki nem akarta kocsiba kényszeríteni a debreceni diáklányt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen egy diáklány feljelentése alapján.

A rendőrségen egy gyermekkorú lány tett feljelentést arról, hogy 2013. október 8-án 16 óra körüli időben egy debreceni lakótelepen található buszmegállóban várakozott, amikor egy ott parkoló gépkocsiból kiszállt egy számára ismeretlen férfi, odament hozzá és karját megfogva – akarata ellenére – a gépjárművébe beszállásra szólította fel. A férfi miután próbálkozása nem járt sikerrel, autójával elhajtott a helyszínről.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság haladéktalanul reagált a feljelentésben foglaltakra és nyomozócsoportot hozott létre, amelynek tagjai adatgyűjtést, és tanúkutatást végeztek. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője fokozott rendőri jelenlétet és visszatérő ellenőrzést rendelt el az oktatási intézmények, valamint a tömegközlekedési megállóhelyek környezetében.

Az időközben beszerzett adatok ismeretében a rendőrök 2013. október 10-én folytatólag meghallgatták a 13 éves középiskolást, aki törvényes képviselője jelenlétében elmondta, hogy a feljelentésében állított cselekményt sérelmére nem követték el. A diáklány elismerte, hogy az általa elmondott eseményt a médiában korábban megjelent – diáklányokat érintő – hírek hatására találta ki, az csak képzeletének szüleménye volt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság a személyi szabadság megsértése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított eljárást megszünteti.

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság


Debrecen - Nagy erőkkel folyik a nyomozás – ezt mondta megkeresésünkre Plásztán-Kopcsa Kamilla, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense, amikor a tinilányok elcsalásának ügyében új információk után érdeklődtünk.


Debrecen - Fokozott ellenőrzést rendeltek el a debreceni iskolák környékén!


Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában