Helyi közélet

2013.09.27. 16:39

Ma a betegeket is várják - Reumatológiai konferencia Debrecenben

Debrecen - Debrecenre figyel a reumatológustársadalom, itt hallhatnak a legújabb módszerekről (is).

Debrecen - Debrecenre figyel a reumatológustársadalom, itt hallhatnak a legújabb módszerekről (is).Csütörtöktől kezdve folyamatosan nőtt az egy főre eső reumatológusok száma a cívisvárosban, péntekre több mint félezren érkeztek a Kölcsey Központba a Magyar Reumatológusok Egyesületének (MRE) idei vándorgyűlésére. Mint az MRE tavaly megválasztott elnökétől, a DEOEC Reumatológiai Tanszékének vezetőjétől megtudtuk, idén szakdolgozói kongresszussal és betegnappal egészült ki a program. Dr. Szekanecz Zoltán elmondta, idén több 40 kiváló előadó segítségével tekintik át a legfrissebb szakmai tudnivalókat.

Az orvosok mellett azonban idén a szakdolgozók (idén alakult egyesületük révén) is csatlakoztak a vándorgyűléshez, s olyan érdekes témák kerülnek terítékükre, mint a betegellátás illemszabályai vagy az időjárással összefüggő egészségügyi bántalmak.

A konferenciához kapcsolódva a Magyar Reumabetegek Egyesülete szeptember 28-án (ma) 10 óra 30 és 15 óra között betegnapot tart, amelyen az érintettek hasznos életvezetési tanácsokat és információkat kaphatnak a terápiás lehetőségekről.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában