Helyi közélet

2013.07.19. 17:04

Apa és lánya egy fesztiválon

Debrecen - A PG Csoport és a K-Zaj szinte egyidőben lépett színpadra.

Debrecen - A PG Csoport és a K-Zaj szinte egyidőben lépett színpadra.

Nagy élmény volt az idei Campuson fellépni, mivel egyrészt jól fogadott minket a közönség, másrészt a lányom is aznap, közvetlenül előttünk állt színpadra a K-Zaj nevű csapattal, ahol furulyázik - mondta Jantyik Zsolt, a PG Csoport alapító tagja.

Mint fogalmazott: az ország második legnagyobb városának szüksége van egy ilyen rengeteg embert megmozgató, nagy fesztiválra, ez jó hírünket viszi a világban.

Bár sok elfoglaltságom miatt kevés időm volt szétnézni, de azt láttam, hogy a rendezvény eddig "civilizált, barátiak a büfé árak és más hazai fesztiválokhoz képest viszonylag kevés a szemét."

A Csík Zenekar és Kovács Kati közös produkcióját hallottam, ami szerintem remekül sikerült!

Örülök annak, hogy a fesztivál szervezői az 50 éves debreceni rockzene tiszteletére sok helyi csapatnak is bemutatkozási lehetőséget adnak - jelentette ki Jantyik Zsolt.

HBN-OCs


A PG Csoport úgy lépett fel, hogy nem tudtak róla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában