Helyi közélet

2013.06.11. 15:48

Elemelte a töltődő okostelefont a besurranó

Debrecen – Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a besurranó tolvajt, aki olyan debreceni lopások elkövetését is beismerte, amelyekről a nyomozó hatóságnak nem volt tudomása. Éppen ezért a debreceni rendőrkapitányságon most sértettek jelentkezését várják e bűncselekményekkel összefüggésben.

A 25 éves hajdúsámsoni férfi jelenleg 12 besurranásos lopással gyanúsítható. Így februárban vagy márciusban egy Derék utcai másfél szobás lakásból Citizen márkájú gumiszíjas karórát, továbbá 14 ezer forintot emelt el egy éjjeli szekrényről. Egy Hortobágy utcai második emeleti lakás előszobájából fehér, női táskából 50 ezer forintot, míg a nappaliból Samsung márkájú érintőképernyős mobilt és Nokia típusú nyomógombos telefont csent el.

A készülékek töltőn voltak, amelyet a gyanúsított otthagyott. A tolvajt egyik esetben sem vették észre a tulajdonosok, akik a lopásról sem tettek bejelentést. Most azonban jelentkezzenek!

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában