Makai Imre festőművész műhelyében

Hajdúböszörmény - 2009 után mostanság állított ki az eredetileg debreceni, de 25 éve már böszörményi festőművész.- Igazságkimondó ember vagyok, de megtanultam visszafogni magam, inkább "kifestem magamból" a véleményemet - Makai Imrével beszélgettünk hajdúböszörményi műhelyében, a művelődési központ tetőterében, ahol régebbi és újabb, figurális és kevéssé megfogható festményeit nézegettük. Áprilisban 35 képét mutatta be egy tárlat erejéig, amelyre figurális és elvont képeiből válogatott. Van olyan festmény, amit átdolgozott, és más, amit még nem látott a közönség. Tudja, hogy talán kelendőbbek lennének a tájat, virágot, portrét ábrázoló vásznai, de talán egy legközelebbi alkalommal előkerülnek azok is.

Nem lehet blöffölni

Lírai expresszívnek, lírai groteszknek nevezi Tarczy Péter újságíró, művészeti író a Makai-képeket: "Valójában nem egy boka minél plasztikusabbá satírozása érdekli, vagy mennyi cserép van a háztetőn. Hanem például az, hogy a színárnyalat kiválasztását nem az dönti el, van-e ilyen szín a természetben, hanem az, hogy az adott képen kifejezetten ilyen színekre van szükség. A lélek mindennapi kenyere így lehet megunhatatlan, a néző interaktivitását fenntartó." Vitéz Ferenc kritikája pedig "pontosan világít rá, hogy Makai klasszikus zsánerszituációi, mint a piaci életképek vagy a kocsmai és társasági jelenetek is elveszítik idealizáló és epikus jellegüket. Tehát nem a helyzet és a szereplő válik fontossá, nem az ábrázolás, hanem a környezettel kialakított viszony kifejezése." Jó példa erre A bősz kiskakas című kép, ami közel sem egy baromfiudvar hétköznapjaiba enged bepillantást, inkább éles társadalomkritika.

A vásznakat lapozgatjuk a retro kanapén ücsörögve, miközben tudom, hogy a művész most nem ebből él, mert méltósága és viszonylagos motiválatlansága nem engedi, hogy visszakapcsolódjon a "fősodrásba".

- Kell a magány, a stressz, a depresszió érintése ahhoz, hogy festeni tudjunk, a kényelem a gazdagság nem tesz jót az alkotásnak, prés alatt jobb érlelődni. Mégis, most még inkább érzi az ember a magányt, a művészek sem keresik egymást. Kinyílt az olló olyan értelemben, hogy mindenki csinálhat bármit, az emberekben rejlő természetes egó sokszor kontárt, művészkedést, dilettantizmust hordoz. A művészet szépsége közhelyes lett, mert kevés az, aki megérti az igazi művészetet, ehelyett könnyen beleszeret abba, ami csak látszólag esztétikus, de belül tartalmatlan. Pedig az alkotás kőkemény munkafolyamat, nem lehet blöffölni; úgy festeni, hogy a lélek ne jöjjön fel - vélekedik Makai.

Burkolt jelzések

Tudatosan nem lehet festeni - ecseteli Makai, pedig mennyien vannak így ezzel, hogy festek egy csendéletet.... - Az alkotás alázat. Lehet vallásos vagy sem az ember, a képeiben ott van Isten. Minden káprázat és illúzió, a testünk illékony, a valóság az, ami bennünk van, a szellemünk az, amely irányítja az ecsetet. Számomra óhatatlanul összefügg a festészet a társadalomkritikával, burkoltan jelzek, sejtelmesen közvetítek például a színekkel. Régebben sötétebb színeket használtam, mostanság a számomra igen lényeges irónia kifejezésére előveszem például a rózsaszínt - mutatta.

Ki érti hát?

A nosztalgia is előkerült a beszélgetésünk során, mert úgy vélte, csakúgy, mint az emberi viselkedésben, a kultúrában is felborultak a szabályok.

- Korábban művésznek lenni folytonos megmérettetést kívánt. Mióta bárki lehet művész, saját tárlattal, más érzés a "verseny". Egy mai példával illusztrálva: lehet-e azzal fontos dolgokról beszélgetni, aki folyton szappanoperát néz, nem olvas, ezáltal nem érti az igazi művészetet? Azt hiszem, az embereknek lassítani kellene, odafigyelni egymásra, művelődni, olvasni.

HBN-BB