Helyi közélet

2013.05.14. 11:21

Ezernyi gyermek a 45. megyei néptáncfórumon

A hajdúnánási Kéky Lajos Művelődési Központ immár negyedik éve ad otthont a megyei néptáncfórumnak. A rendezvényt idén május 11-én és 12-én (szombaton és vasárnap) szervezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája.

A hajdúnánási Kéky Lajos Művelődési Központ immár negyedik éve ad otthont a megyei néptáncfórumnak. A rendezvényt idén május 11-én és 12-én (szombaton és vasárnap) szervezte meg a Nemzeti Művelődési Intézet Hajdú-Bihar Megyei Irodája.

A találkozó egyben minősítő is volt, amelyre négy kategóriában, óvodás, alsó tagozatos, felső tagozatos és ifjúsági korcsoportban lehetett jelentkezni. Ebben az évben 36 együttes nevezett a megmérettetésre, s mintegy ezer gyermek lépett színpadra a két nap alatt – ismertette az intézmény.

A zsűri tagjai – dr. Ratkó Lujza néprajzkutató, Maródi Attila táncpedagógus koreográfus, Darmos István táncpedagógus, a miskolci Szinva Műhely művészeti vezetője és a tiszteletbeli elnök, dr. Kardos László néptánckutató – az arany, ezüst és bronz oklevelek odaítélésekor azt mérlegelték, hogy az előadás koreográfiája, színvonala megfelelt-e a csoportok korának, képzettségének, illetve, hogy a viselet és az ének stílusában, karakterében összhangban volt-e a választott tájegységgel – derül ki a híradásból.

Az idei fórum színvonalát mutatja, hogy 16 arany 13 ezüst és 7 bronz oklevél született, vagyis minden fellépő együttes kapott minősítést.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában