Helyi közélet

2013.05.28. 13:05

Bontás után park lesz a helyén

A környékbelieket évek óta irritáló probléma szűnik meg a háziipari szövetkezet épületének eldózerolásával.

A környékbelieket évek óta irritáló probléma szűnik meg a háziipari szövetkezet épületének eldózerolásával.

Debrecen. Hatszázkilencven család él a háziipari szövetkezet romos épületét övező Hajó, Csemete, Mester és Bethlen utcákon, ezért őket kérdezte a helyi önkormányzati képviselő és csapata, mit szeretnének a környékbeliek által csak „patkánytanyának”, „bűntanyának” aposztrofált ingatlan helyére. Park és parkoló – e két lehetőségből lehetett választani.

A közel egy hónapos „közvélemény-kutatás” után – az elért 458 háztartás – a többség, 83 százalék arra szavazott, park legyen a romok helyén – minderről dr. Papp Csaba beszélt a Naplónak. Elmondta, kicsit meglepte az eredmény, szorosabb „versenyt” várt, de örül, hogy a lakók kérésére bővíthetik a Libakert zöld területét.

Több tonna szemét

– Várhatóan két hónapon belül elkezdődik majd a bontás, de addig sem kell a bűzzel és a fertőzésveszéllyel együtt élniük a környékbelieknek, az áprilisi vásárlás óta (akkor vette meg az ingatlant az önkormányzat – a szerk.), kitakaríttattuk az épületet, melyet belül le is fertőtlenítettek ezután – tájékoztatta lapunkat a fideszes képviselő, hozzátéve: több tonnányi szemetet szállíttattak el az épületből. (A helyszínen járva magunk is meggyőződtünk az eddigi katasztrofális állapotok javulásáról.)

Arany János tér lehet

Papp Csaba a tervekről szólva arra is kitért, szeretné, ha Arany János után neveznék majd el a jövő tavaszra kialakuló teret. – Az iskola már a költő nevét viseli, s ha az egyetem is beleegyezik, akkor az Arany-szobor átkerülhetne majd a parkba – tette hozzá a képviselő.

HBN-FÁ



Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában