Helyi közélet

2013.04.04. 17:15

„Elrendezték” a jövőjüket

Debrecen - Budapestre indultak, de a kocsmánál nem jutottak messzebb az esztelen unokatestvérek.

Debrecen - Budapestre indultak, de a kocsmánál nem jutottak messzebb az esztelen unokatestvérek.Tizenöt év fegyházzal, illetve 11 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztéssel sújtotta az első fokon eljáró Debreceni Törvényszék csütörtökön azt a két fiatalembert, akik a fővárosban akartak új életet kezdeni, s úgy gondolták, az ehhez szükséges induló tőkét egy idős ember kirablásából szerzik meg. M. Miklóst (23) és M. A.-t nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntett kísérletében találta bűnösnek dr. Nagy Antal tanácsa, illetve a fiatalabb vádlottat egy rendbeli lopás vétsége miatt is elmarasztalták. Mindkét vádlott különös visszaesőnek számít.

Egy kis szipó

A vádlottak – akik unokatestvérek – több bűncselekményt követtek el korábban közösen. M. A. 2008-ban egy berettyóújfalui lakásotthonba került, de továbbra is barátok maradtak.

A vádirat szerint 2012 januárjában a fiatalabb fiú kimenőt kapott egy hétvégére, amikor is találkoztak és elhatározták a budapesti utat. Az ahhoz való pénzt a lakásotthon szomszédságában élő idős embertől tervezték megszerezni, aki jóban volt velük, cigarettával is többször kínálta őket. Másnap Esztárból Berettyóújfaluba mentek, és kis kitérő után – a kora esti órákban – érkeztek a sértett házához. Bemásztak az udvarra, és az egyik disznóólban befalták az amúgy lopásból származó vacsorájukat. A nyári konyhában megosztoztak 150 ott talált forinton, szipóztak kicsit a benzineskannából, kávét főztek: várták, hogy a tévéző öreg elaludjon. Az áldozat azonban kijött a lakásból szétnézni, mire a vádlottak fejszével, meszelővel támadtak rá. Akkor hagyták abba, amikor a férfi már csak nyöszörgött, és rúgásokkal hallgattatták el, amint segítségért próbált kiáltani.

Elpiálták, eljátszották

Odabent 6500 forintot találtak, elvittek továbbá egy mobiltelefont töltővel, egy fél literes pálinkát meg egy doboz cigarettát. Ezt követően vonatjegyet vásároltak, söröztek, játékgépeztek. Az éjszakát egy menetrend szerinti buszon töltötték a hajnalban munkába álló sofőr nagy meglepetésére. Ő hívta ki a rendőröket, akik M. A.-t visszavitték az otthonba, M. Miklóst pedig elengedték.

A sértettre – akinek betört a koponyája, eltört a homlokcsontja és több ujján is nyílt törést szenvedett – másnap délelőtt talált rá a szomszéd, az idős embert kórházba szállították.

A fiatalokat hamarosan elfogták, és az eljárás során mindketten beismerő vallomást tettek.

HBN


Nem jogerős

Dr. Veszprémyné dr. Szajkó Márta, a törvényszék sajtótitkára hangsúlyozta: az ügyész három nap gondolkodási időt kért, míg a vádlottak és védőik, valamint a fiatalkorú M. András törvényes képviselője a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában