Helyi közélet

2013.03.21. 12:06

Kiszabadul a Wyrfarkas

Debrecen - Dombi Tibiék rock and roll zenekara hamarosan élőben is ránk vicsorog.

Debrecen - Dombi Tibiék rock and roll zenekara hamarosan élőben is ránk vicsorog.Amint azt az év elején lapunk is megírta, a Sándor Tamás (basszusgitár) és Dombi Tibor (dob) nevével fémjelzett rockbanda, a Wyrfarkas legénysége kicserélődött, ugyanis a lokisták és a két gitáros, Bakos László illetve Tóth József útjai elváltak. A DVSC ikonjai azonban továbbvitték a Wyrfarkas nevet és mostanra az új felállás is kikristályosodott. A csapat öttagúra bővült, Dombiék mellett Balogh Miklós Péter és Kovács Balázs tölti be a két gitáros posztját, frontemberként pedig a Bearfood zenekarban is éneklő, emellett a Napló munkatársaként dolgozó Tamás Nándor került a csapatba.

– Többen feltették a kérdést: előrelépésként vagy inkább jó buliként tekintek-e arra, hogy a népszerű, de nem profi Wyrfarkas énekese leszek? Mindkét zenekart teljes erőbedobással szolgálom, nyilván a Wyrfarkas Sándor Tomiék miatt helyenként nagyobb figyelmet kaphat. Persze, jó buli is velük muzsikálni, nagyszerű hangulatban telnek a próbák, amellett, hogy komoly tervekkel vágtunk neki a közös zenélésnek – fogalmazott Tamás Nándor.

A hírek szerint az új felállás hamarosan „kiszabadul” a próbateremből és koncerteken is igyekszik bizonyítani a Wyrfarkas életképességét.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában