Helyi közélet

2013.03.21. 14:57

Farkas Flórián: 2010 óta romák tízezreit vezették vissza a munkaerőpiacra

Hajdúböszörmény, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - A kormányváltás óta mintegy 36-37 ezer munkanélküli romát sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön egy hajdúböszörményi konferencián.

Hajdúböszörmény, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - A kormányváltás óta mintegy 36-37 ezer munkanélküli romát sikerült visszavezetni a munkaerőpiacra - mondta Farkas Flórián, az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) elnöke csütörtökön egy hajdúböszörményi konferencián.

Kifejtette, a kormány és az ORÖ 2010-ben azt vállalta, hogy százezer munkanélküli cigányt vezet vissza a munkaerőpiacra.

Farkas Flórián úgy fogalmazott: "habár a jövedelmek még nem mondhatók magasnak, mégis több, mint a segély, és legalább nem otthon ülnek az emberek."

A szintén 2010-ben vállalt tízezer érettségizett és ötezer diplomás roma képzésének teljesüléséhez tavaly intézményfenntartást is vállalt az önkormányzat.

A Debreceni Egyetem Hajdúböszörményben működő, Lippai Balázsról elnevezett roma szakkollégiumának rendezvényén Farkas Flórián bejelentette: idén szeretnék egy felsőoktatási intézmény működtetését is átvenni. Reményeik szerint ezt még nyáron sikerül elérniük, de legkésőbb jövő év elejétől működtetnék - jegyezte meg.

Kiemelte, hogy az ORÖ által átvett intézményekben nem bocsátottak el pedagógusokat, nem cserélték le a tanárokat.

A roma szakkollégiumok hallgatóinak arra hívta fel a figyelmét, hogy nem elég bekerülni az oktatásba, azt el is kell végezni, és utána jön csak az a munka, amely hatalmas társadalmi felelősség is egyben: példát kell mutatni a hazai cigányságnak. "Nem elég a diploma, szorgalmasnak kell lennetek, és nem árt, ha ész is van" - hangoztatta a politikus.

Farkas Flórián szerint a cigányság helyzete csak akkor javulhat, ha a romák bekapcsolódnak sorsuk alakításába.

A konferencia egyben a nyitórendezvénye is a Lippai Balázs roma szakkollégium Ötágú síp című projektjének. Ennek során két és fél év alatt húsz hallgató tehetséggondozása valósul meg mentorok segítségével, 160 millió forintos uniós támogatás felhasználásával.

- MTI -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában