Helyi közélet

2012.10.12. 11:40

Hőszolgáltatót váltott a hajdúböszörményi önkormányzat

Hajdúböszörmény, Debrecen - Több évtized után már nem a debreceni cég biztosítja a távhőt.

Hajdúböszörmény, Debrecen - Több évtized után már nem a debreceni cég biztosítja a távhőt.Hőszolgáltatót váltott a hajdúböszörményi önkormányzat, bár az érintett fogyasztók ebből valószínűleg semmit nem vettek észre. 2012. július 1. óta a mindszenti székhelyű Riáma-First Kft. látja el a város 210 távfűtött lakását (lényegében 4 épület egy közös kazánházzal) meleg vízzel és – néhány napja – fűtéssel.

A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. (DH) (illetve jogelődje) már a 70-es évek óta biztosítja a távfűtést Hajdúböszörményben. A rendszerváltás után az érintett épületek hőtermelő kazánháza a böszörményi önkormányzat tulajdonába került; üzemeltetésére a város szerződést kötött a DH-val. (Debrecen számára az energiát az E.on erőműve termeli, tőlük vásárolja meg a „hőt” a DH).

Veszteséges volt

– Számunkra a távhőszolgáltatás Hajdúböszörményben a megemelkedett energiaárak, majd később a központi ármegállapítás miatt is az utóbbi években már veszteséges volt. Debreceni cég lévén nem szeretnénk egy másik város lakóinak a saját kárunkra biztosítani az ellátást, ezért az üzemeltetési szerződés felmondása mellett döntöttünk – tudtuk meg Hernyák Imrétől, a DH értékesítési igazgatójától. – 2011. májusában tájékoztattuk erről a böszörményi önkormányzatot, 2012. június 30-ig vállalva a szolgáltatást. Tehát több mint egy év volt rá, hogy a város másik szolgáltatót találjon és az beszerezze a szükséges engedélyeket.

Hernyák Imre elmondta, hogy a lakosság ellátása olyannyira nem volt veszélyben, hogy a Magyar Energia Hivatal addig vissza sem vonta a DH (Hajdúböszörményre szóló) működési engedélyét, amíg a Riáma-First Kft.-nek ki nem adta azt. Hangsúlyozta: a két szolgáltató között az átadás-átvétel teljesen zökkenőmentes volt.

Egy évre

– Bő egy évre, 2013. októberig szól a szerződésünk a Riáma-First Kft-vel. Azért eddig, mert az érintett társasházak úgy tervezik, hogy leválnak a rendszerről és épületenként külön kazánnal oldják meg a fűtést. Így várhatóan csak egy átmeneti időszakra kell biztosítani a távhőt – mondta el Tóth Tamás, a hajdúböszörményi önkormányzat Városgazdálkodási és Műszaki Osztályának vezetője.

A cég kiválasztásában referenciákra hagyatkozott a város. A Riáma-First Kft. más szolgáltatással már jelen van Böszörményben, illetve más városokban működtet gázüzemű kiserőművet. A Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szakmai véleményét is kikérve döntött mellettük az önkormányzat – tudtuk meg az osztályvezetőtől.

HBN-SzT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában