Helyi közélet

2012.09.23. 15:55

Min dolgozik? Lovas Kiss Antal néprajztudós, képzőművész

Debrecen - A Debreceni Egyetem tanára habilitált egyetemi docens, ugyanakkor rendszeresen kiállító képzőművész. Debreceni ember, ahogy mondja, „a cívisváros mentalitása elég rendesen belém ivódott.”

Debrecen - A Debreceni Egyetem tanára habilitált egyetemi docens, ugyanakkor rendszeresen kiállító képzőművész. Debreceni ember, ahogy mondja, „a cívisváros mentalitása elég rendesen belém ivódott.”

Állattenyésztőnek készült, de útja másfelé kanyarodott. Előbb tanítóképző főiskolát végzett, majd egyetemet. Néprajzkutató lett, a jelenkutatás a fő területe, annak is két szegmense, a hagyományőrzés, illetve a gazdaság és a társadalom kapcsolata, különös tekintettel napjaink falusi társadalmára.

Mi lesz a falvak lakóival?

Tavaly három könyve jelent meg, azok tematikai irányát folytatja. Jelenleg konkrétan két téma foglalkoztatja. Az egyik a mezőgazdaság átalakulása. A rendszerváltozás óta folyamatosan izgatja, mi történik a falvak lakosságával, hiszen ez az egész ország életére kihat, számottevően befolyásolja a nemzetgazdaságot.

Érdeklődésének másik fő csapása a határmentiség, annak is az vonala, ami a nagyváradi régióban figyelhető meg. Nagyvárad egykor vonzáskörzete volt a bihari térségnek, ez Trianon után megszűnt, az Európai Unióhoz való csatlakozás után azonban átjárhatóvá vált a határ. Azt vizsgálja, hogyan indult meg a mozgás. Kérdésünkre példákat sorol, melyek a mobilitásra utalnak. Például nagyváradi lakosok házat vesznek bihari falvakban.

Mandinerből Józsa Jánostól

Gyermekkorában rendszeresen rajzolt. Szerencsésnek mondja magát, hogy gyermekkori barátja Józsa Sándor volt (ma a Csokonai Színház Holló László-díjas grafikusa). Ő rendszeresen járt a nagybátyjához, Józsa János festőművészhez. Lovas Kiss Antal barátjától tanult linót metszeni, rézkarcot készíteni, „így mandinerből Józsa Jánostól tanultam a szakmát” – mondja.

A Tanítóképzőben Makoldi Sándor volt a vizuális mestere (a néprajztudományban Ujváry Zoltán). Illusztrálta Ujváry professzor Dugonics András-könyvét, ugyanakkor Kóróssziget temploma számára egy nagyalakú festményt készített. Adódik hát a kérdés, festő- vagy grafikusművésznek vallja-e magát? „Szeretek azzal tetszelegni, hogy mindig a témához választom az eszközt”- hangzik a válasz. Legutóbbi tárlata a Déri Múzeumban volt látható. Most a helyi zsidó kulturális közösség meghívásának készül eleget tenni, de konkrét időpont még nincs kitűzve.

Kedvenc témája az élet folyamatossága, változása. Ez úgy is előkerül, mint növény, ember, állat kapcsolata, ami elvontabb megfogalmazást követel.

 

HBN–BE

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában