Helyi közélet

2012.07.11. 12:26

Gázóra-manipulátorokat lepleztek le a hajdú-bihari rendőrök

Debrecen -  Elsősorban Hajdú-Biharban, de Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is tevékenykedett az a gázórák manipulálásával foglalkozó hálózat, melynek felszámolásáról szerdai sajtótájékoztatójukon számoltak be a rendőrök.

Debrecen -  Elsősorban Hajdú-Biharban, de Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is tevékenykedett az a gázórák manipulálásával foglalkozó hálózat, melynek felszámolásáról szerdai sajtótájékoztatójukon számoltak be a rendőrök. A rajtaütést egy éves adatgyűjtés előzte meg, az ügyben fogyasztók ellen is eljárás indult.

 

Jól jövedelmezett a buherálás

 

Összesen 5 személyre csaptak le a rendőrök július 1-2-án abban az öszehangolt akcióban, melynek során gázórák manipulálásával foglalkozó hálózatot számoltak fel. Az érintetteknél házkutatást, valamint járművek és a ruházat átvizsgálását végezték el, és számos oylan eszközt találtak (köztük egyedi készítésűeket is), mely megalapozza a manipulálás gyanúját – mondta el Cseh Zsolt őrnagy, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság, Gazdaságvédelmi Osztály, Gazdasági Ügyek Nyomozó Alosztályának vezetője szerdai, a Tigáz DSO Kft. képviselőivel közösen tartott sajtótájékoztatóján.

Társtettesek

A fenti öt személyből 3 korábban a gázipari szakmában ténykedett, ők szaktudásukat adták az „üzlethez”, melyet eleinte jövedelemkiegészítésként, később jövedelemszerzésre használtak. A másik két ember ügyfeleket szervezett be. Beismerő vallomást tettek, szabadlábon védekeznek. Tettükért 5 évig terjedő szabadságvesztést is kaphatnak – hangzott el a tájékoztatón.

– A fogyasztók is társtettesek, akik megrendelték a gázórák manipulálását. Ők maximum egy évig terjedő büntetéssel sújthatók – hívta fel a figyelmet Cseh Zsolt. A nyomozás érdekei miatt az ő számukról csak annyit mondott, hogy „néhány tíz”, de várhatóan emelkedik, hiszen a rendőrség tovább vizsgálódik az ügyben.

Jó hamisítványok

– A tavalyi év során figyeltünk fel arra, hogy a szabálytalan gázvételezések egy része azonos elkövetői körhöz tartozhat, ezért feljelentést tettünk – idézte fel Kállai László, a Tigáz DSO Kft. ellenőrzés-vezetője, megjegyezve, hogy a hasonló ügyeket folyamatosan átadják a rendőrségnek.

Jó minőségű, de felismerhető plombákat állítottak elő a manipulátorok, akiknél többek között a plombakészítéshez használható eszközöket, a sérült óraburkolat helyreállításához szükséges festéket, illetve olyan fogaskerekeket találtak, melyeket a számlálóba helyezve az a ténylegesen elhasznált gázmennyiségnek csak a felét vagy vagy háromnegyedét méri. Arra az újságírói kérdésre, hogy mennyiért állítottak át egy-egy mérőórát, a még folyamatban lévő vizsgálat miatt nem adott konkrét választ a nyomozás vezetője, de annyit mondott: a manipulálás „jól jövedelmező tevékenység”. HBN-SzT

Másfél tónyi lopott gáz

– Szolgáltatási területünkön feltehetően 80-100 ember foglalkozik gázórák manipulálásával. Hogy a mostani elkövetők mennyi kárt okoztak, annak felmérése még folyik, de elmondható, hogy évente mintegy 70 köbméternyi, tehát másfél Velencei-tónyi gázt lopnak cégünktől, ennek értéke 9 milliárd forint. 1 millió 250 ezer felhasználónk közül feltételezhetően 55 ezer lehet a szabálytalan gázvételező – érzékeltette az arányokat Kállai László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában