Helyi közélet

2012.07.16. 15:27

Arattak, főztek, győztek Nánáson

A hajdúnánási Hajdú Bokréta hagyományőrzők meghívására július 7.-én a téglási Bek Pál kertbarátkör egyesület tagjai részt vettek az Aratófesztiválon és a főzőversenyen.

A hajdúnánási Hajdú Bokréta hagyományőrzők meghívására július 7.-én a téglási Bek Pál kertbarátkör egyesület tagjai részt vettek az Aratófesztiválon és a főzőversenyen.

A házigazdák a Nyakas Farmon elevenítették fel a régi hagyományokat: a kötélkészítést, a kaszálást, a marokszedést, a kévekötést, és a keresztrakást.

Az aratóversenyen a zsűri által megadott időre, és egyforma területen kellett elvégezni a feladatot. A résztvevő 11 csapat és a kísérők énekszóval, muzsikával indultak az aratás helyszínére. Míg folyt a verseny a szakácsok a főzőversenyben felkészítették az ebédet, a farmon kapott marhahúsból és krumpliból. A téglási kertbarátok marhapörköltöt készítettek főtt krumplival. Az eredményhirdetésnél igen nagy volt az öröm, mert nemcsak az aratóversenyben, de a főzőversenyben is elvitték a téglási kertbarátok az első díjat.

Az aratócsapat tagja: Molnár János kaszás, Sándor Mihályné marokszedő és Boda András kévekötők voltak.

A jól összeszokott csapat egy héttel később július 14.-én a Földesen megrendezett aratóversenyen is a téglási Bek Pál kertbarátkör egyesület csapata végzett az első helyen.

Szentpéteriné Zeller Edit

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában