TOLLHEGYEZŐ - Felejtés

Nem egészen értettem egyet

Székely Éva

olimpikonnal, a legnagyobb magyar

úszóval, amikor egy régebbi

televíziós

beszélgetésének

ismétlését néztem.

Egy örök igazságot

próbált megerősíteni –

miközben pedig saját magát is

cáfolta.

Arról volt szó ugyanis, hogy –

miután már jócskán benne

van a korban –, úgy érzi, nem

nagyon tudják hová tenni őt az

emberek. Nem emlékeznek rá, nem

tudják, ki is az a Székely

Éva, de gyorsan hozzátette:

ő ezt megérti, hiszen „csak azt nem

felejtik el, akit szeretnek.”

Ez azért nem egészen így

van. Őt ugyanis nagyon sokan

szerették, és szeretik a mai napig is.

Sokan olvasták a könyveit is. Az viszont

más lapra tartozik, hogy akik szeretik és

tisztelik, általában az ő

korosztályának tagjai. Valóban(?)

nem lehet elvárni a fiatal

generáció képviselőitől,

hogy kívülről fújják

honi hírességeink

névsorát. Így fordulhat elő,

hogy sajnos a régi, kiváló nagy

művészeket, színészeket sem

sokan ismerik. Például Latinovits

Zoltánnak, a kor

„színészkirályának”

neve sokak számára csupán egy

épülő (s talán egyszer

átadásra is kerülő) debreceni

színház neveként dereng,

Domján Editről meg esetleg

azt tudják, hogy a híres

táncdalénekes, Szécsi

Pál szerelme volt. Szécsi dalai

ugyanis még „futnak” ma is,

ám hol vannak már a régi

színházi előadások

felvételei, vagy a

tévéjátékok, amelyek

Domján Edit csodálatos

egyéniségét őrzik? És

hol van Ruttkai Éva,

Pécsi Sándor,

Kiss Manyi, Básti

Lajos – már csak az egyik

televíziós

kívánságműsor

idézi fel nagy ritkán alakjukat. Pedig

őket is nagyon sokan szerették!

Székely Éva aztán

elmesélte, miből is vonta le fenti,

kissé keserű

következtetését.

Időnként ő is

megpróbál elromlott

háztartási gépe

javításához némi

protekciót igénybe venni, s olykor

először a telefonban a neve után

hozzáteszi: „tudja, az

úszó”! Ha erre nem

reagálnak, jöhet a következő: a

Gyarmati Andrea mamája. Ha ez

sem hatásos: Gyarmati

Dezső volt neje. És

végül: Hesz

Máté nagymamája.

Általában valamelyik mindig

„bejön” – de az sajnos soha nem

a saját neve

Kenyeres Ilona

[email protected]