Káosz a fejekben, ribillió a színpadon

A Vidnyánszky Attila rendezésében bemutatott vígjáték olyan, mint a páternoszter: folyamatosan mozgásban van, mégsem halad előre, nincs eleje, nincs vége. Mégis látványos, és egyes jeleneteiben kifejezetten szórakoztató előadás.
Az idén augusztusban játszotta először a társulat a Dubrovniki Nyári Játékokon a hazájában minden bizonnyal népszerű horvát író művét, ahol a hírek szerint nagy sikert aratott a produkció.

A varázslat azonban itt Debrecenben nem ismétlődött meg, és bár kétségtelenül voltak értékes részei, kacagtató pillanatai az előadásnak, összességében valamilyen furcsa hiányérzettel vegyes csalódottsággal távoztunk a nézőtérről.

Ennek egyik oka lehet a kissé vérszegény, nem túl fantáziadús színdarab, melyből éppen csak a leglényegesebbek – a dráma alaptartozékai – maradtak ki: a világmegváltó érzések, az izgalmas fordulatok, szóval a fejlődőképes cselekmény, és nem utolsósorban a tanulság. A történet így szinte csak és kizárólag dióhéjban foglalható össze: adott egy link szerencsejátékos, szerelemhajhász dubrovniki fiú, Maro (Rácz József), aki atyja, az öreg, zsugori Dundo (Kóti Árpád) megelőlegezett bizalmát kijátszva teljesen feléli a rábízott dukátokat Rómában, a bűnös városban.

A felbőszült apa és a tékozló úrfi cserbenhagyott menyasszonya, Pera (Varga Gabi) egymástól függetlenül, titokban a nyomába erednek. Ám ezúttal Vidnyánszky retrósított reneszánsz világában – ugyanúgy, mint ma, a következmények nélküli Magyarországon – végül is nem történik különösebb retorzió.

Nem derül ki, hogy a szélhámos fiú megjavul-e, mint ahogy az sem, hogy atyja és Pera megbocsát-e neki. Úgy ahogy befejeződik, akár újra is kezdődhetne a sztori - mivel nincs igazán miből tanulniuk a hősöknek.

Csupán a színpad közepére állított rulett-pörgető tányér forog velük, melyet itt véletlenül sem egy krupié, vagy a forgandó szerencse kormányoz, hanem a darab ezúttal kissé fékevesztett, de invenciózus rendezője, aki e kereket sokszor úgy megtekeri, hogy beleszédülünk az iramba, nem tudjuk követni, így kiélvezni sem a túl gyorsan, szinte percenként kapott – így gyakran egymást is kioltó - poénokat.

Máskor viszont egyszerűen megbabonáz a nyüzsgő sokadalom, ez a kaotikus világ, ahol a leglehetetlenebb helyzetek is megtörténhetnek. A díszlet-és jelmeztervező, Alexandr Belozub jól kitalált, látványos színpadán a begördülő Örök Várost szimbolizáló, rózsaszín, tortaszerű Colosseum-torzója mellett megfér a nyerőautomata, a színes lámapafüzér, a világítós öv, a szexi fehérnemű, a hármas bicikli…stb.

A kétfókuszú, osztott játéktérben nem győzzük kapkodni a fejünket, hogy le ne maradjunk valamiről, ezért nehezen tudjuk követhetni az eseményeket. Az előadás ambivalens érzéseket vált ki a nézőből.

Vidnyánszky ugyanis mértéktelenül szórja szárnyaló fantáziája gyöngyszemeit, melyek landolás közben vagy észrevétlenül pattannak le a színpadról (érintetlenül, értetlenül hagyva a közönséget), vagy beleragadnak az önismétlések kátyújába.

Néhány átgondolt, vicces jelenet közben persze az is előfordul, hogy fetrengünk a nevetéstől, különösen a Jámbor József által hihetetlen profizmussal, öniróniával alakított Hugón, az átváltozó-művészen, kinek Elvis-, Beatles- és szumóbirkózó paródiái talán az est legszórakoztatóbb pillanatai. A darab egyes részei, ötletesen felépített jelenetei, önállóan meg is állják a helyüket, ám áthatja ezeket egyfajta ötletbörze-jelleg és hiányzik a kohézió, ezért nem illeszkednek egymáshoz. (Pedig a rendező korábbi munkáinak - pl. Tóték, Dekameron - legnagyobb érdeme éppen az összehangoltság volt, ahogyan egymás erősítette a szó, a mozgás és a zene ugyanúgy, mint a párhuzamosan zajló események.) Az így keletkezett réseket a szereplők ügyes, humoros játékukkal folyamatosan próbálják betömögetni - kisebb-nagyobb sikerrel. A leginkább kidolgozott és autentikus figura kétségtelenül a Laura (Újhelyi Kinga) kegyeire vágyó Hugó szolgájáé, Pomet-é.

Az őt megformáló Mészáros Tibor az egyetlen, kinek játékában szerencsésen ötvöződik a reneszánsz kori viselkedés és beszédmód a mai trendi stílussal. Mint több Vidnyánszky rendezésben, itt sincs kifejezetten főszereplő, mivel eltolódnak a hangsúlyok.

Maro, a kulcsfigura – akit Rácz József ihletett alakításában láthattunk – szerepe eltörpül a Laura szobalánya, Petrunjela (Szűcs Kata) divatbemutatóval egybekötött szólószámai mellett, mint ahogy az öreg Dundóé (Kóti Árpád) Pometéhez képest.
– Hassó Adrienn –