Idős bácsi zaklatta a fiatal lányt

Minap történt, a munkahelyhez közeli hipermarket sorai között bolyongtam, próbáltam kiválasztani az ebédem.
Konzervhalak kupacait vizsgálgattam, amikor megállt mögöttem a bácsi. Nevezhetem annak, volt úgy hatvanöt éves, nagy pocakú, s az a negyven év korkülönbség megengedi, hogy lebácsizzam. Kedvesen szólt hozzám: „Na meg van?” Nem nagyon értettem, de gondoltam, ha szóba elegyedünk ebédszünetben, abból nem lesz semmi baj. Tévedtem. Először jóindulatúnak véltem, hogy segít megtalálni a paradicsomos heringet, bár már érzékeltem, személyes terem határát jócskán túllépte. Na de sebaj, nem leszünk agresszívek, és túl gyanakvók!- gondoltam.
Amikor azonban már a nyakamhoz hajolt, és átfogta derekam húsos ujjaival, igazán felment bennem a pumpa. Abban a pillanatban elhagyta egy mondat a száját: Jaj, hadd adjak már egy puszit!”

Heves tiltakozás, és még mindig nem vágtam pofon. Korára való tekintettel még a biztonságiaknak sem kiáltottam, bármennyire erősködött azért a pusziért. Betudtam pillanatnyi elmezavarának, és én sem szeretem a cirkuszt.

A boltból távozva azonban kint várt az autójánál. „Merre mész? Elvigyelek?” –kérdezte. Lehet, hogy igaz a mondás, miszerint a vén kecske is megnyalja a sót, korát és a fiatal lányok jóindulatát kihasználva azonban ez már kimerítette a zaklatás fogalmát. És még hány ilyen van!